csak ülök és mesélek
Egy ostoba filo szemével nézve

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Választások jönnek. Egy, a szegénység poklának tornácára került ország lakóiban felcsillan az utolsó remény, hogy van menekvés, van remény, majd jön a megváltó, és a pokol felé vezető útról a mennyország felé fordítja az ország szekerét.

Az emberiségnek a bolygó nyugati féltekén élő része nagyjából Godóra várva éli le az életét, majd 2000 éve várja a megváltót, aki nem jön. Ahol nagy a baj, ott jobban várják, ahol kevésbé, ott nagyobb a türelem.

Itt most nagy a baj, nagy az igény a csodára, hát jönnek is újra a bukott megváltók, ígérve, hogy most aztán biztosan bort varázsolnak a vízből, és megsokszorozzák a halakat, nem kell érte tennünk semmit, elég, ha újra a kezükbe adjuk a jogart, és a fejükre tesszük a koronát, attól most már biztosan megjön a varázserejük.

A csodavárás meg annyira elvakítja a várakozókat, hogy elfeledik, már volt ezeknek a fején mindnek a korona, és volt a kezükben a jogar is, mégsem következett be a csoda, ha csak azt nem nevezzük csodának, hogy egykor szegény emberek minden látható ok nélkül mérhetetlen vagyonok urai lettek, amint a hatalom közelébe értek.

A csodákat mindig a fiatalok tették, akikben még él a vágy, hogy igaz, hogy ez a pokol tornáca, de majd jönnek ők, és megmutatják, hogy sarkaiból fordítják ki a világot.

A forradalmakat mindig az ifjúság csinálja, ők rombolják le mindig a rohadót, hogy valami újnak adjanak helyet. Még nem félnek, még nem a pénz, hanem nemes eszmék vezérlik őket, még hisznek magukban, még meg akarják mutatni mit érnek, még nincsenek messze azok az emlékek, szinte még kis sem léptek abból a világból, ahol nem a pénz, hanem a tudás a mérték, mely helyet ad a rangsorban. Még hisznek az emberben, a bajtársiasságban, a tisztességben és a becsületben.

Most feltűnt egy új megváltó jelölt, aki nem azt ígéri, hogy csodát tesz, hanem azt kéri: gyertek, segítsetek elsöpörni a régit, hogy majd valami újat építhessünk a helyén!

És gyűlnek a fiatalok, mert gyűlölik ezt a régit, mely becsapta őket, ahol nincs számukra hely, ahol nem kellenek, és izzik bennük a takarodj! indulata.

Nem kérték az életet, de itt vannak, már erősek, és a jussukat követelik, nincs semmi másuk, csak ami a fejükben és a szívükben van, és élni akarnak, enni, inni, aludni, ölelni, a mindenséggel mérni önmaguk, nem kukákban kotorászni más szemetében egy betevő falatért.

Helyet és jövőt akarnak maguknak, alkotni, megmutatni magukat a világnak, és igazuk is van.

Ezért veszélyes a Jobbik, mert azt hirdeti, ami az igazság: senki nem fog helyetted tenni semmit, csak te tehetsz azért, hogy ne így legyen, csak össze kell fognunk, és együtt menni fog! Vér nélküli forradalommal kecsegtetve gyűjti az ifjakat egy táborba, és a sereg szinte láthatatlanul, csendben gyűlik.

Az persze egy másik kérdés, hogy az útról, melyen a fiatalok most gyülekeznek a népvezér zászlaja alatt, mi öregek már tudjuk, hogy hova vezet.

3
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 52 komment érkezett ()

1. Tökös
2010. 01. 25. 7:32

Zsuzsi... Katonai eszközökkel, ne lehet politizálni... az erőszak, erőszakot szűl...

2. Nefelejcs
2010. 01. 25. 7:53

Én is ezt akartam mondani. Kard által vész, ki kardot ragad.

3. KerekesZS
2010. 01. 25. 8:00

Igaz Tökös, de a nyomor, a kilátástalanság és az elnyomás meg lázadást. De most még csak választást kell nyerni: a saját fegyverével lehet legyőzni minden rendszert

4. KerekesZS
2010. 01. 25. 8:03

Nefi, még csak a szavazócéduláknál tartanak, a kard majd csak utána kerül elő

5. izomagyu
2010. 01. 25. 8:17

megtalálták a hangot, az eszközt, már csak az a kérdés, hogy minket mikor találnak meg/el.

6. 12szer
2010. 01. 25. 8:22

Igen Zsu! Ez a veszély "Ezért veszélyes a Jobbik, mert azt hirdeti, ami az igazság" Igen az igazságra adott válasza. Más igazmondó pedig nincs, -legfeljebb olyan, aki még soha sem hazudott- Természetesen jönni fog az a két pofon, amit Viktorunk ígért csak nem a gárda kapja, hanem Ő. (Meg mi)

7. Kokó
2010. 01. 25. 8:22

Mindenki, aki most akar a hatalomba kerülni, csak a saját halát akarja kifogni a zavarosból... Mindenki tudja, hogy a politikai instabilitás a legjobb környezet a szerzéshez...
Egyre jobban elhatalmasodik rajtam az az érzés, hogy itt már békésen nem lehet megoldást találni...Ez az egész kezd hasonlítani az '56 -os felkelést előidéző állapotokhoz... Csak ezt a "forradalmat" valóban '89-ben kellett volna megrendezni, igazán baloldali értékek mentén... Még mielőtt valaki belekötne, nem "baloldali" emberek, hanem ÉRTÉKEK mentén...
Nincs a mai politikai palettán olyan képződmény, akinek tehetsége, sőt "horribile dictu" joga lenne kihúzni az országot a slamasztikából...

8. KerekesZS
2010. 01. 25. 8:40

Izom, 12x ! A tragédia szerintem az, hogy nem tudunk mit mondani ezeknek a fiataloknak, hogy nem tudjuk azt mondani, hogy ne a jobbikra szavazz, ha változást akarsz, hanem x pártra, mert a jobbik bár sok igazságot mond ki, de a válasz, amit ad rá nem megoldás, azt az utat, amelyiket a jobbik mutat vér és könny kíséri, és nem előre vezet, hanem valahova vissza oda, amitől meg akartunk kímélni titeket.
Az sem mondhatjuk, hogy akkor ne szavazz senkire, várj, légy türelemmel, míg alakul egy olyan csapat, mely előre próbál kimenekülni ebből a rémálomból.
A fiatalok türelmetlenek, mindent most és azonnal akarnak, ha kell nekimennek a falnak, azt sem bánják, ha egy kicsit betörik a fejük, és már nagyon elegük van, ki akarnak törni ebből a fertőből, ebből a reménytelenségből, és most jött valaki, feltüzelte őket, aki felemelte a kardját és azt kiáltotta: Erre! Utánam!
Kiszámíthatatlan, ha sokan mennek, nagy baj lesz.

9. KerekesZS
2010. 01. 25. 8:47

Kokó magam is úgy érzem, hogy vihar előtti csend van, látszólag olyan mint mindig, de a pillangó már összecsapta a szárnyát..

10. 12szer
2010. 01. 25. 8:53

Zsu!
Tervezek bejegyzést a romlott középről (MSZP, FIDESZ) és veszélyes szélsőségeikről (Jobbik, MDF-SZDSZ). Remélem lesz időm és ambicióm.

Kokó! Késői forradalom lesz: a Lenini kettős hatalom -MSZP kontra FIDESZ- után Jobbik befutóval.

11. KerekesZS
2010. 01. 25. 9:05

Hát igen, ehhez valóban a csillagok kedvező együttállása kell, mert van az úgy, hogy az ember csak mondaná, de nincs ideje, és van az úgy is, hogy van ideje, de a minek? szkepticizmusa lepi be. Ez az MDF-SZDSZ mint szélsőség érdekes gondolat, de most hogy mondod, van benne valami..
Jó lenne egy tárgyilagos elemzés erről valóban nagyon.
Majd kémlelem az eget :)

12. Tökös
2010. 01. 25. 9:16

A fiatalok, azok bátrak, és semmivel nem törödnek.. De ebben, benne van egy adag meggondolatlanság, nincs bennük veszélyérzet, ezért a legvadabb ötleteket is képesek a zászlajukra tűzni..

A politika nem gyerekjáték, érvekkel és programokkal kell benne részt venni, és a vita során derüljön ki az, hogy az erőszak mellett van -e még kézzel fogható ötlet, vagy nincs..

13. KerekesZS
2010. 01. 25. 9:25

Tökös, ez igaz, de hát az észérvekre az idősebbek sem nagyon hallgatnak sajnos, csak mondják hitük mandráit eltántoríthatatlanul. Ha sarokba szorulnak az érvek hatására, máris nagy hangon előveszik a másik szellemi képességeit, és/vagy kétes erkölcsöket tulajdonítanak neki, és máris úgy érzik, hogy nekik van ettől igazuk. Így azért egy kicsit nehéz nem?

14. KerekesZS
2010. 01. 25. 9:28

Hogy egy példát mondjak a közelből: itt van pl Erlauer, aki éppen most jobbikosozott le engem, mint döntő érv annak igazolására, hogy neki van igaza.
Ha nem lenne végtelenül szomorú, azt mondanám, hogy vicces..

15. Kokó
2010. 01. 25. 9:33

Tökös az elkeserítő az, hogy az erőszak mindég a szerzésre irányul. Ráadásul egy pilótajáték, amiből a kezdő száz profitál...
Nem a fiatalok bátorságával van baj, hanem azok gátlástalanságával, akik őket manipulálják...

16. budai fellegvár
2010. 01. 25. 10:12

Most licitáltok, ki tudja jobban befosatni a másikat ?

17. misima
2010. 01. 25. 10:14

Ami most folyik az szerintem a rendszerváltás csődjének beismerése Egy lezülött morál nélküli kifosztott hazug ország Mit lehetett volna itt várni? Belevágni egy új rendszerbe Szekeressel Horn Gyulával Lendvai Ildikóval Persze Forradalmat t nem tettszettünk csinálni de valami elemi szintű igazságtételre szükség lett volna Elmaradt Most csak egyék meg amit főztek

18. mozes61
2010. 01. 25. 10:37

Elolvastam a hozzászolásokat ésaz a véleményem hogy nagyon kettős érzelmek tombolnak az emberekben.Jelenleg Mo. on a média álltal kőzvetitett informácio és az igazsán nem fedi egymást.a rengeteg csusztatás és kiskapu álltal az emberek meg vannak széditve ez sajnos a Kádári ideologiára is jellemző volt.De ha vennék a fáratságot és beleolvasnának egy két Lenin műbe megtudhatnák hogyan kell felépiteni az ideologiát hogy az emberek bevegyék a maszlagot és terjeszék e hűlyeséget. A másik nagy probléma a magyarsággal ez pedig az identitás a mai napig a lelkűk mélyén nem tudják megemészteni a nyugati kereszténység felvételét.Ezt a tőrést és tudathasadást kellene előszőr is megszűntetni

19. kiki78
2010. 01. 25. 10:40

budai fellegvár: "Most licitáltok, ki tudja jobban befosatni a másikat ?" :)))
A bejegyzés tetszik. Kivéve az utolsó mondatot. A kedves szerző csak nem a nyilaskeresztes párthoz hasonlítja a Jobbikot? Mert ha igen, akkor tévúton van.

20. nagyarpi
2010. 01. 25. 10:43

A Jobbik nagyon veszélyes.

21. kiki78
2010. 01. 25. 10:48

mozes61
"A másik nagy probléma a magyarsággal ez pedig az identitás a mai napig a lelkűk mélyén nem tudják megemészteni a nyugati kereszténység felvételét.Ezt a tőrést és tudathasadást kellene előszőr is megszűntetni"

Ugye ezt nem gondolja komolyan? Már 1000 éve felvettük a kereszténységet. A turul, meg a csodaszarvas a történelmünk része. Ereklye, nem pedig bálvány, amit egy "átlag jobbikos imád". A törést inkább a 40 éves tévút és az azt követő 20 éves nihil okozza.

22. mozes61
2010. 01. 25. 10:59

Az a másik legnagyobb probléma hogy a média és az Interneten valo tájékoztatás sem a leg jobb pedig a fiatalok ezt élik de hiába ha nem a megfelelő oldalt keresik fel.Az oktatás és az otthoni nevelés sem éri el a célját a rohano világunkban. Jelenleg arrol van szo a politikai csatározásban hogy ki tud minnél tőbb elnézést a kifejezésért de rabszolgát a gazdagsága érdekében maga mellé állitani. Mivel uj Isten van a világban és csak ennek kell hodolni a PÉNZ Istene mert azt hiszik hogy csak a gazdagság a MINDEN. Mindenki csak a racionális inteligenciájával van elfoglalva de van mellette egy érzelmi is ami nagyon silány.Elfelejti az emberek nem csak a bajban kell ősszefogni hanem a joban is . Az állando acsarkodással a nemzetet csak széthuzni lehet és nem ősszetartani.Attol fűggően hogy ez egy soknezetiségű ország még lehetne benne tisztességgel élni és dolgozni emberhez mélto keresetekkel.

23. sos7
2010. 01. 25. 11:03

A kereszténység nem ruha, amit az ember felvesz, vagy letesz. A turul meg a csodaszarvas végképp nem illik ide. Ha igazán keresztény lenne ez az ország, akkor senki nem dőlne be a Jobbiknak, nem volna antiszemitizmus, rasszizmus, szociálisan sokkal érzékenyebbek lennének az emberek, nem lopnának, hazudnának csalnának ...soroljam? Jelenleg nincs keresztény ország a bolygón.

24. Pocak
2010. 01. 25. 11:05

Igyekszem visszafogottan jelezni pár pontot:

1. mozes61 - gondolom, inkább remélem, hogy amit írtál (pár helyesírási hibával), azt Te sem gondolod komolyan. A kereszténység felvétele csatolta a magyarokat igazán Euópához, ahogy ezt mindenki tudja, és legkevésbé okozott megbicsaklást. Ha valami ad identitást egyébként véleményem szerint bármely nemzetnek, az a vallás, legyen az bármelyik, de Európában a kereszténység. Ez kérem történelem.

2. Nagyon jó lenne tények alapján vitázni. A Jobbik nagyon veszélyes, írja nagyarpi. Miért? Ha valaki kicsit is foglalkozik a politikával, nem gondolhatja komolyan, hogy 2010 Magyarországán BÁRMELY politikai erő képes lehetene, - ha akarna egyáltalán -, egy erőszak-állam kialakítására. Maradjunk a földön, azt gondolom. Különösen nem lehet ez igaz egy kb 15%-os pártra, amikor mellette lesz egy 2/3-os kormányzópárt.

3. az MDF-SZDSZ szélsőség kérdése: az én meglátásom szerint van relevanciája: az SZDSZ egy szélsőségesen magyarellenes, nemzetellenes párt volt (!), csak végig kell nézni a ténykedését az elmúlt 16 évben - a rombolás a család, az egészségügy, de különösen az oktatás területén nem véletlen. Ezek az igazán stratégiai ágazatok, nem a gazdaság.
Erről mondanak majd most végső ítéletet a magyar (!) választók.

25. xanadu
2010. 01. 25. 11:06

23.
De sokan annak nézik.

Mit akarnak országunkban a kereszténységgel, mikor e jel alatt buktuk el az ország kétharmadát és kegyetlen, erőszakos halált halt 2 millió magyar ember?

26. mozes61
2010. 01. 25. 11:14

Semmi kőze a turul meg ehhez hasonlo dolgoknak az ősi kulrurát tárd fel és meglátod hogy nem lehet elválasztani a kettőt. Ez embernek két énje van az egyik a racionális amit jelenleg is éljűk a pénzhajszolás a kizsákmányolás mint vagyoni és mint érzelmi szinta a másik ember semmibe vétele mert nem eléggé iskolázott vagy művelt ezért lehuzzuk .Kihasználjuk a másik joindulatát és meggazdagodunk mert nekűnk ez jo.Az érzelmi IQ pedig a porban mint a morál is. Ezért tudnak a pártok igy játszani a magyar emberek tűrelmével joindulatával . Ha bele gondolsz a tőrténelembe én csak egy igazi magyart tudok aki tett is valamit az ország boldogulásáért Széchenyi de igaz Ő osztrák volt.

27. Pocak
2010. 01. 25. 11:20

mozes61
Könyörögve kérlek, pártállástól és vallástól függetlenül: spellcheck!!!!!, ha máshogy nem megy.
Vagy inkább egyáltalán ne alkalmazz ékezetet, ha ennyire megkever.

28. Noske
2010. 01. 25. 11:39

Kedves KerekesZS!
Jól megírtad, sok ponton egyetértek.
Kivéve egyet:
"mi öregek már tudjuk, hogy hova vezet."
1. Csak nem vagy olyan öreg, hogy a második világháború idején éltél.:)
2. Ez fikció. Nagyon veszélyes a történelem állandó relativizálása, azaz, hogy a jelenben történő eseményeket állandóan a múlthoz hasonlítjuk. Van az a mondás - ami egyénként a te igazadat támasztaná alá, ha nem egészíteném ki -, hogy a "történelem ismétli önmagát".
Ez még azt is jelentené, hogy a balliberális oldalnak van igaza. Én viszont hozzátenném, hogy pont amiatt ismétli sokszor önmagát, mert a buta emberek nem tudnak elvonatkoztatni a múlttól és önmagában, individuumként tekinteni a jelenre és éppen ezért saját maguk váltják valóra a múltat.

Pl.: mikor egy ember elolvassa a horoszkópját és az bejön. Sokszor nem azért jön be, mert előre megírta a jövőt, hanem azért mert az ember hitt benne és maga váltotta valóra a leírtakat.

A másik:
Lehet, hogy a Jobbik nem a legjobb megoldás, de csak Churchill szavait tudnám idézni:
"A demokrácia a legrosszabb társadalmi berendezkedési forma, de még nem találtak ki jobbat"

Az igazság, hogy a Jobbiknál sincs jobb a politikai palettán.

29. mozes61
2010. 01. 25. 11:42

A gépelési hibáim abbol adodnak hogy egy frencia nyelvű noot book on irok és nem találok meg minden helyes betűt. Mondjátok meg nekem hogy az elmult 50 70 évben ki tett valamit is az ország boldogulásáért senki. A magyat politikusoknak el kellene olvasni Asoka műveit. Egyet idéznék Asokátol Ha azt szeretném hogy nekem jo legyen akkor a népemet kell elsőnek boldoggá tennem mert he nekik jo akkor nekem is jo. Magyarul ha a politikusaink érdekelve teszik a dolgozot a termelésben akkor a dolgozo nem lopná ki a szemét az államnak.Hogy milyen a Jobbik radikális e vagy sem mivel nincs kőze a régi rendszerhez igy még nem tudni mit akar attol fűggetlenűl hogy teljessen alulrol jőn vagyis a népből. Engem mindig is az érdekelt hogy valaki mit mond és mit cselekszik ha a kettő nincs szinkronban mindegy hogy Jobbik v.Fidesz .v.MSZP. Csak azt is figyelembe kellene venni hogy menyire vannak tisztában az emberek a problémákkal és a megvalositási lehetőségekkel. Mert egy tőnkre tett országot nem lehet négy év alatt ujjáépiteni poraibol.Nagyon fejlett és magassan kvalifikált kőzgazdász csapat kell a megvalositáshoz. Űres frázisokkal nem lehet kilábalni a bajbol.

30. KerekesZS
2010. 01. 25. 12:07

Noske, annyira azért még nem vagyok öreg :)
Nem úgy mondanám, hogy a történelem ismétli magát, hanem hogy amikor az osszd meg és uralkodj fegyverét veszi elő valaki, akkor mindig ugyanaz történik. Amikor nagy a nyomor,amikor nagyon szűkösek a javak, és megindul érte a harc, akkor előkerülnek a magunkfajták és a magukfajták, és megnevezik a bűnöst : ő a hibás, azért nem jut neked, mert ő vette el, üsd vágd, nem apád! A történetek végét ismerjük, erről szól a történelem, dátumokról, amikor ütöttünk...

31. drBubó
2010. 01. 25. 12:52

"Ezért veszélyes a Jobbik, mert azt hirdeti, ami az igazság: senki nem fog helyetted tenni semmit, csak te tehetsz azért, hogy ne így legyen, csak össze kell fognunk, és együtt menni fog! Vér nélküli forradalommal kecsegtetve gyűjti az ifjakat egy táborba, és a sereg szinte láthatatlanul, csendben gyűlik."

Nem kellett volna annyit lopni, és teljesen tönkretenni a társadalmat, akkor most a nem gyűlne csendben a fiatalság a Jobbik zászlaja alá. Amint abbahagyja a szoclibsi az ország szétreblását és a nemzet elárulását, a Jobbik azonnal ellehetetlenül.

Nem az a kérdés, hogy a Jobbik veszélyes e, hanem az, hogy miért ilyen pofátlan a szoclibsi.

32. budai fellegvár
2010. 01. 25. 12:54

19-re
Azt megtanultam, hogy bírálni a másik tetteit lehet, ha szükséges. Aki még nem tett semmit, azt nehéz lenne

33. Cleverline
2010. 01. 25. 12:55

Mózes61-nek teljesen igaza van. Nincs egyetlen keresztény ismerősöm se, aki szeretné Jézust. Elmegy a templomba, buzgón gyakorolja a vallást, de Jézust mint Isten fiát és a tetteit, azt az erkölcsi magaslatot, amit ő képviselt, nem tudja szeretni. Hazamegy a templomból, és küldözgeti a cigánygyalázó vagy zsidózó Wass albertes emaileket. Hogy miért ? Mert Jézus zsidó volt. Tény, hogy 44-ben nem a németek, hanem a magyar hatóságok pusztítzottak el több zsidót. Hazánkban a többség antiszemita és rasszista.

34. buff
2010. 01. 25. 13:05

Az alap jó lenne a Jobbik esetében, a végrehajtásról szóló elképzeléseik azonban hibásak, irreálisak.
Pusztán három dolog:
- a határokat nem ÁTÍRJA, hanem MEGSZÜNTETI az EU. Miből gondolja Vona, hogy a mi kedvünkért ismét vastagon kijelölik az általunk jónak ítélt határokat,
- lehet utazni Pozsonyba, Kassára, Munkácsra, Nagyváradra, Újvidékre amikor csak akarunk kocsival, vonattal, busszal. DE MI TANKOKKAL AKARUNK!!!! Miért?
- erősíteni kell a nemzeti öntudatot. Jó. De miért egyenruhás alakulatok masíroztatásával /külföldön is/ akarjuk ezt? Legyen minden intézményen, épületen zászló /trikolor/ mint az USA-ban, énekeltessük számtalan helyen és alkalommal a Himnuszt, legyen intenzívebb a történelem oktatás, stb.
Csak három dolog amiben ha változtatnának a véleményükön, további szavazókat nyernének.
"Tönkretett ország" /29-es/.
Valóban az. Kezdődött Antall József uralmával, aki egymaga több kárt tett ennek az országnak, mint az első és a második világháború együtt. A folytatás is méltatlan volt hozzánk akár a szegfű, akár a narancs dominált. Egyaránt hiba hibát követett, mígnem lassan nem marad elherdálni való.
Óriási tévedés azt hinni, hogy Orbán és hordája bármit is változtat majd. Semmit! Ők egyébként is csak pofázni tudnak - bár Orbán az elmúlt négy évben EGYSZER SEM szólalt fel a munkahelyén /Parlament/ - a képességeivel tisztában lehetünk.
Szomorú világ köszönt ránk.
Jó talán csak az, hogy a magyarokat már oly sokszor fektették padlóra - hol saját vezetői, hol idegenek - ami kifejlesztett egy egyedülálló túlélési technikát.
Orbánt is túléljük.

35. mizar
2010. 01. 25. 13:30

33. Cleverline 2010. 01. 25. 12:55

Ha nem lennék pasi, és az elmúlt negyedszázadban legalább egyszer sírtam volna akkor most elbőgném magam.
Hogyan lehetnek ilyen elképesztően alul tájékozott megtévesztett emberek az országban mint te, és vajon mennyi lehet még?

36. rackefe
2010. 01. 25. 13:32

34-re

"- lehet utazni Pozsonyba, Kassára, Munkácsra, Nagyváradra, Újvidékre amikor csak akarunk kocsival, vonattal, busszal." -Akkor miért nem utazol te is néha? Lehet látnád a valóságot? Legalább a "magyarverések"-ről szólj, az még hozzád is elhallik...

37. mizar
2010. 01. 25. 13:36

34. buff 2010. 01. 25. 13:05

Antall nem uralkodott.
Viszont lepaktált az SZDSZ-szel, és emiatt tízszer rosszabb lett mára minden mint amit Csurka megjósolt akkor, és ötször rosszabb mint amit én jósoltam.
Talán mostani kibukásukkal a 24. órában még van esélye az országnak, hogy elinduljon egy jobb Világ felé.

38. Pocak
2010. 01. 25. 13:45

33. cleverline
Kedves, ha az ismerőseid nem szeretik Jézust, akkor nem keresztények. Így ne csodálkozz, hogy egyáltalán nincs keresztény ismerősöd.

39. Craig
2010. 01. 25. 14:10

Hmm... álokoskodások sokasága.

Nem a Jobbik veszélyes (a jelenleg uralkodó osztályoknak és generációknak), hanem az a szellemi váltás, aminek a Jobbik csak az egyik tüneti megjelenése. A szellemi váltás ott kezdődött, hogy nincsenek többé tabuk, nem hatnak a politikai varázsszavak :) (fasiszta, nacionalista, soviniszta, trappista ...) és egyre kevesebbet jelentenek a jelenlegi társadalmi bálványok (államhatalom, alkotmány, "demokrácia", "rendszerváltás, etc). Vihar készül. Nem viharszerű pártpolitikai váltás, hanem generáció- és ideológiai váltás. Ettől fél a jelenlegi garnitúra zászlótól függetlenül.

És jogosan fél, mert a jelenlegi "elit" megítélése az új generációk részéről nem más, mint egy késő-kádárista, gengszterváltó bagázs (tokkal-vonóval), egy negyedművelt, hazug, opportunista és FŐLEG versenyképtelen, buta társaság. Amire még dicséret lenne azt is mondani, hogy nullák. Ugyanis a magyar történelem egyik legdicstelenebb csapata, akik nem csak felélték az elődeik hagyatékát és a saját részüket, de eladták a gyerekeik és unokáik jövőjét. Anyagilag, szellemileg, erkölcsileg. Pont, ezt aztán lehet cukrozni.

Most persze félnek ... s igazuk van. Mert se tabu, se status quo, és a dolgok már nem azzal lesznek elintézve, hogy "történelmileg így alakult", meg "tetszettek volna ... "
Ugyanis majd teszik forradalmat csinálni annak a generációnak, ami most már a késő harmincasba is belenyúlik és minden nappal egyre több embert fed le. És ők nem csak azt mondják, hogy elég! Meg, hogy takarodjanak "ezek"! Erősödő igény van a teljes elszámolásra, a bűn és a bűnösök megnevezésére, a példás büntetésre ... hogy ilyen még egyszer ne forduljon elő a következő pár száz évben.

Mindezt pedig nem egy inproduktív, maroktartó lumpenréteg akarja, akiket négyévente elég sör-virsliztetni, meg busszal hordani az urnák elé, hanem azok akik ezt az egész rendszert valóban fenntartják. A fiatalok (és a hozzájuk hasonlóan gondolkodók): a leggyorsabbak, legerősebbek, legelszántabbak. Akik dühösek. Nem kicsit, nagyon!. És ha a Jobbik esetleg betagozódna a jelenlegi rendszerbe, vagy a szolgálatok zétzüllesztik, az tulajdonképpen érdektelen. A szellem már kinn van, majd lesz új forma, új technika, más szervezőerő ... de jön az úthenger. Nem hülye kopaszok, vagy lecsúszott vidéki tuskók (amivel ámítja magát a késő-kádárista "elit"), hanem korszerűen képzett, több nyelven beszélő, versenyben edzett "ifjútörökök", akik megcsinálják a nagytakarítást. Jobbikkal, vagy anélkül.
...
Na, most lehet elkezdeni veszélyt érezni :))

Valóban egy szebb jövőt!

40. antielvtárs
2010. 01. 25. 17:09

Az egész cikk levezetése egészen logikus volt majdnem a végéig. Amikor is következett ez:

"Az persze egy másik kérdés, hogy az útról, melyen a fiatalok most gyülekeznek a népvezér zászlaja alatt, mi öregek már tudjuk, hogy hova vezet."
Az igazság az, hogy már én sem vagyok fiatal, de lehet, jóval idősebb vagyok a (sanda szándékú) szerzőnél. Akiről nem tudjuk kit ért "népvezér" alatt, és kit a "mi öregek" alatt. Mivel éppen a Jobbik ma az összes párt közül az, amelyik alulról építkezik ezért nem fér bele a népvezéres magyarázat ebbe a gondolatkőrbe. Akit népvezérnek szoktak itt a balosok nevezni, ő semmiképp nem veze(he)ti a Jobbikot. A másik amin fennakadtam, az a "mi öregek"! A szerző elhívatottnak érzi magát az összes időskorú véleményének a képviseletére? Mi öregek! És ezzel le van fedve mondjuk az összes nyugdíjaskorú véleménye? Mert történetesen én is az vagyok, de egyáltalán nem értek vele egyet. És még rajtam kívül is nagyon sokan vannak így! Én pedig azt a véleményt hangoztatom, hogy mi öregek nagyon örülünk annak, hogy van egy olyan alakulat, amelyik nem zárja ki a koncepciójából a népakaratot. Éppen tegnap voltam a mi kis falunkban a Jobbik jelöltjének a bemutatkozásán. Én mindegyik párt ilyen rendezvényére elmegyek, nincs előítéletem. tehát ott voltam kb. két órán keresztül és nem bántam meg. A Jobbik egyáltalán nem olyannak tűnt, ahogyan itt és a többi online oldalon jellemzik. Kihangsúlyozták a cigánykérdést is. Kizárólag a nemdolgozó bűnözőkkel van problémájuk, ezt ragozza és lihegi túl a sok emberjogi marha. Volner János jelőlt, kb. egy órán át beszélt a programjáról értelmesen és okosan. Jobb lenne most nekünk és az egész országnak, ha az utóbbi három miniszterelnöknek összesen fele annyi esze lenne, mint neki egyedül! Semmi olyant nem mondott ami azonosítható lenne azokkal az ordas eszmékkel, amit felrónak nekik éppen azok, akik egy másik ordas eszme valódi kiszolgálói és a diktatúra működtetői voltak. Ennyit magáról a Jobbikról. Én vettem a fáradtságot, elmentem meghallgattam őket. Pedig én öreg vagyok, de úgy látszik nem a "mi öregek" kis, és nyereséges csapatából. Értelmesen gondolkodó ember nem választhatja a meglévő trágyadomb továbbépítését. Értelmesebb és a hazáért tenni akaró emberekre van szüksége a nemzetnek ahhoz, hogy kilábaljunk ebből a vöröstitkosszolgálatos posványból A változtatás kezdeményezése viszont mindig a fiataloktól eredt és teljesedett ki. Mi öregek emlékszünk még 56-ra is!

41. KerekesZS
2010. 01. 25. 21:18

Kedves Antielvtárs! "Kizárólag a nemdolgozó bűnözőkkel van problémájuk" Éppen ebben rejlik a Jobbik veszélyességének egyike, ugyanis nincs munka, és egyre kevesebb munka lesz. A javak előállításához egyre kevesebb emberi munka szükséges. Az emberek viszont vannak. Persze ha börtönbe csukjuk őket, vagy lágerekbe, lelődözzük őket, vagy csak nem zavarjuk meg őket az éhenhalásban, akkor egy időre megoldódik a probléma, akiknek még jut ma munka, ellesznek egy darabig, de a munka tovább fog fogyni, újabb emberek lesznek feleslegesek a rendszerben...
Ha mi öregek emlékeznénk 56-ra, akkor talán nem szelektíven kellene emlékezni, 56-ban ugyanis ha valamit nem akartunk, akkor az a kapitalizmus volt!

42. antielvtárs
2010. 01. 25. 21:58

Kedves KerekesZS!!!

Ezt azért ép ésszel nem tudom felfogni, hogy miért veszélyes ez és mi a veszély benne. Mert a bűnelkövetőkre veszélyes az biztos, de társadalom többségének éppen ez a jó. nekem már volt szerencsém abban a szerencsében részesedni, hogy feltörték a lakásomat és elvittek mindent, ami gyorsan eladható.. Azóta valahogy komolyabban gondolok a közbiztonság fontosságára. Én egy életen át fizettem adót az államnak és még most is fizetek. Ezért pedig elvárásaim vannak, gondolom jogosan.Az adót nem azért fizetjük, hogy egy párt a saját holdudvarának tagjait milliárdossá tegye, hanem az állami kötelezettségek fenntartása végett. Ebben a témában mit tett ez a szoci kormány? A legaljasabb dolgokat művelte! Fölemelte a szabálysértési határt 20 ezer forintra, hogy minél kevesebb bűncselekmény legyen. A tolvajok úgy jártak az erdőbe fát lopni, mintha a sajátjukért mennének. Nem lehetett őket megbüntetni. De még a büntethetőség sem zavarta őket, mert erőszakos bűncselekményt is rengeteget követtek el. Az állam egyszerűen nem képes fenntartani a közrendet. Ilyen államvezetésre nincs szükség. Az adófizetők jogos elvárása a biztonság. A munkanélkülíség pedig nem feltétele a bűnözésnek. Nekem is van munkanélküli ismerőseim akik rossz körülmények között élnek, sokat nélkülöznek de mégsem járnak lopni. Egyébként én emlékszem '56-ra! Láttam a Sztálin szobor ledöntését és azt is amikor a Nemzeti előtt nagy kalapácsokkal darabolták. Akkor 11 éves voltam és emlékszem miről beszélgettek a felnőttek. Egy nagy bérház pincéjében húztuk meg magunkat a novemberi "testvéri segítség" idején. Száz emberből 99 utálta az oroszokat és az őket kiszolgáló kommunistákat. Naívúl vártuk az amerikai csapatok bevonulását. csak nem gondolod, hogy azt a jegyrendszeres kommunizmust vágytuk vissza. Már akkor látszott, hogy egy velejéig rothadt rendszert kényszerítettek ránk! Te valószínűleg a Marsról jöhettél ide, ha nem tudod mit akartak az emberek!

43. KerekesZS
2010. 01. 25. 22:24

Kedves Antielvtárs! Mint említém volt, a javak előállításához egyre kevesebb emberi munkára van szükség, a munka egyre fogy, érdektelen hogy a nemzetközi karvalytőke nem ad munkát vagy a nemzeti, nem lesz több munkahely. A társadalomnak erre a problémára kell megtalálnia a választ.
Az meg ugye mégis csak legalábbis elég érdekes szemlélet, hogy először kiszorítunk a munkából embereket, elvesszük tőlük az általunk egyedül szabályosnak elfogadott életformát, aztán meg azt mondjuk, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék !
Én nem tudom, hogy a te ismerőseid hogyan fizetik ki a 28 ezer forintos adományból a lakásrezsit, és miből vesznek kenyeret, de gondolom nem abból a 28 ezer forintból.

44. Craig
2010. 01. 25. 22:42

45.KerekesZS

... nincs munka??? Ez vicc, ugye?

Az ország egyik legszegényebb megyeszékhelyén hetekre előre időpontot kell kérnem a kerti segédmunkástól. Nem beszélve egy asztalosról, vagy kőművesről. Mondom, vicc.

Az ország egy szemétdomb, a vízvédelmi rendszer épp, hogy áll, az utak és környezetük tiszta Balkán. Hol nincs munka? A segélyből élőknek 1 nap alatt találnék 1oo évre való munkát.

Meg a 4o-5o éves ilyen-olyan nyuggereknek is jutna bőségesen.

Minden inaktív polgárnak ajánlom, hogy vigyázó szemeit kelet és dél-kelet Ázsiára vetheti. Ott még haldokló is szégyenli ha ingyenélő. Utolsó percig söpröget, vagy állatra vigyáz, zebránál őrködik ... stb.

Ha pedig egy társadalom nem tud annyit termelni, hogy eltartsa és reprodukálja magát akkor az első megszorításhoz ajánlom Sánta Ferenctől a Sokan voltunk c. művet.

45. KerekesZS
2010. 01. 25. 23:16

Craig, egyfelől igazad van, bizonyos mesterségekben valóban van -lenne munka, csakhogy ebben az országban egyfelől mintegy 20 éve gyakorlatilag nincs szakképzés, és ugye te sem építtetnéd fel a házadat egy cipésszel? Másfelől lehet hogy van egy munkanélkülinek szakértése, de honnan lesz termelőeszköze? Mert ugye egy házépítéshez meg az asztalossághoz például kellenek eszközök is..
Persze söpörhetik a termelőeszközöktől megfosztottak az utcát reggeltől estig, az utca szép tiszta is lesz, de ha az egész falu az utcát sepri, akkor jobb lesz?
Ne érts félre, én egy pillanatig nem gondolnám védeni ezt a gyalázatos rendszert, sőt, szeretnék arra ébredni, hogy csak egy rémálom volt, én csak azt mondom, hogy a jobbik válaszai nem megoldások a problémáinkra, kezdve azzal, hogy nincsenek magunkfajták és magukfajták, csak emberek vannak, akiknek együtt kell élniük, lévén nincs másik bolygó, és együtt megoldani a közös problémákat, és nem egymás ellen.

46. komszomol
2010. 01. 25. 23:44

Olyan ez a "szabad" választás, mint a "pénzt vagy életet!". Tessék, szabadon választhatsz!

47. Craig
2010. 01. 26. 0:18

45. KerekesZs,

1. A néhány esetet szakmával megnevezve csak példának írtam és még fél oldalon lehetne sorolni. Szakmákat, munkahelyeket. Munka van bármennyi!

2. Miért kellene termelőeszköz egy segédmunkásnak, vagy akár egy kőművesnek, ápolónak, eladónak. Mindenki nem lehet vállalkozó egyből. Ahhoz először egy picirit meg kellene próbálni beállni a sor végére és DOLGOZNI pl. alkalmazottként. Vagy akárhogyan és akármit ... a hangsúly a dolgozás-on van.

3. Ad absurdum, ha egy falu lakosságának a fele utcát seper és utat javít, meg árkot ás, erdőt tisztít, az még mindig jobb, mintha ugyanazért a pénzért még a DOLGOZNI ige ragozását is elfelejti (közben a kocsmában iszik, hőbörög, és "megélhetési bűnözik"). Egy ilyen falu tiszta lesz a sok sepréstől, szebb az erdője, kevesebb a belvize. Hamarabb megáll egy autós a presszónál, vagy vesz valaki földet a határban ... s hamarabb lesz valódi munka. Ott majd lehet alkalmazottnak lenni ... s majd ha valaki nagyon szorgos, meg ügyes, akkor egyszer lesz neki a hőn áhított termelőeszköze. Szépen lassan ... sok munkával :)

Sajnálom, de a mostani rendszer nem csak döglött, hanem egyre többen (akik dolgoznak, vállalkoznak) nem fogják tűrni. Pont ... lehet sírni-ríni meg nagy összeborulásról, "emberekről" beszélni. Vannak kibékíthetetlen ellentétek: én azt mondom: aki nem dolgozik, ne is egyék. Ha egy nem dolgozó azt mondja, hogy neki jár ... akkor nem fogunk megegyezni. Vagy nekem van igazam, vagy neki. Eddig neki volt, mert leverték rajtam, ami nagyon nem tetszett és ellenemre volt ... most fordul a kocka.

Ilyen az élet.

48. kobakaba
2010. 01. 26. 9:23

47. Craig
Mindenki nem lehet közmunkás. Munkahelyteremtés, munkahelyteremtés, munkahelyteremtés, ha munkára akarod fogni az embereket.

49. kobakaba
2010. 01. 26. 9:26

42. antielvtárs
A Jobbik eszmerendszere a veszélyes.

50. macilaci
2010. 01. 26. 10:50

Aki nem érti, hogy miért veszélyes a Jobbik, azzal nem lehet mit kezdeni. Erősen hiányosak a történelmi ismeretei. Egyszerűen ostobaságokból és a történelem szemétdombjára való elképzelésekből építkező egymásnak is ellentmondó közhelygyűjtemény, amivel ők próbálkoznak. A demokratikus pártok szégyene, hogy egy ilyen mozgalom ma 400-5000 ezer ember érdeklődésére tarthat számot Magyarországon.

51. Craig
2010. 01. 26. 13:11

Kobakaba,

Ha munkanélküliek vannak, és ugye termelőeszköz, meg képzettség, meg kedv híján nem akaródzik maguknak a munka megtalálása, akkor valóban irány a munkahelyteremtés. OK.

Ki teremtsen munkát? A vállalkozók és munkavállalók, akiknek az adójából egyébként is esznek a munkanélküliek? Vagy az állam (szintén csak a dolgozó rétegek adójából, ugye)? Más variációt nem látok.

Nos, ha így is-úgy is nekünk, dolgozóknak kell munkát teremteni, akkor bízzák csak ide! Köszönjük szépen van rá ötlet: első lépés KÖZMUNKA. Csak úgy bemelegítés gyanánt ... s ahol van közmunka, ott lesz piaci alapú munka is.

Ez ilyen nagyon egyszerű. Nehogy már én adjak a munkanélküliek ülepe alá kész munkahelyet, meg "termelőeszközöket"! (aznap a zaciban kötne ki, a pénz meg kocsmában)

Egy munkanélkülinek tehát nem kész munkahelyet kell teremteni, hanem megtanítani (ha kell erővel), hogy a munka az belső indíttatásból jön. Ha nem dolgozik, nincs kaja. Ha pedig éhes, akkor BÁRMILYEN munkát el kell végezni. S ha nem tetszik, akkor lehet küzdeni, tanulni, próbálkozni ... vállalkozni, és lesz jobb, lesz más.

Ez olyan világos, mint a nap. Csak az ködösít ebben a témában, aki az emberi mivoltuktól megfosztott, bármire felhasználható lumpenrétegek fenntartásában, manipulálásában érdekelt.

52. kobakaba
2010. 01. 27. 16:30

51. Craig
Erővel tanítani? Na erre kiváncsi leszek!

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.