BALEGYENES RÁDIÓ

A MEBAL rádiója

PROGRAM

VAGY POGROM ?

Krausz Tamás és

Tamás Gáspár Miklós

a Jobbik programjáról

beszélget

MÁRCIUS 3-ÁN, SZERDÁN 18-TÓL
PAPRIKÁSKRUMPLI
ÉLŐ ADÁS, CSÍPŐSEN

 

Kérdéseiteket a balegyenes.mebal skype címen tudjátok írásban feltenni

A gazdasági antikapitalizmus és a szónoki (demagóg) antikapitalizmus
különbsége

- Avagy a kapitalizmus jobb(ikos) és baloldali bírálatáról -

A kapitalista rendszer visszásságai ellen sokféle csoport és egyén tiltakozott már a történelem folyamán. Marx óta létezik az antikapitalizmusnak világos, tudományosan kidolgozott elmélete, amely alternatívát állított a kapitalizmusnak, mint rendszernek. Ez az alternatíva a kommunizmus, amely a szabadság és a társadalmi egyenlőség, a közösségi termelés megvalósulása, az osztálytársadalom megszüntetése - mindez egy történelmi lehetőség az emberiség előtt. Sok kísérlet bukott már el a tőke ellenállásán, de az elnyomott osztályok mindig újra és újra megkísérlik a talpra állást. A modern kapitalizmus radikális kritikája tehát, amelyen a Magyar Egyesült Baloldal egész tevékenysége nyugszik, rendszerkritika, a tőke kritikája, a tőke egyetemes korlátozása a termelői közösségek, a munkavállalók és a munkanélküliek érdekében, a tőke alárendelése a közjó érdekeinek. Ugyanis a kizsákmányolás, a munkanélküliség, a bűnözés, a korrupció, a prostitúció, általában mindenfajta társadalmi elnyomás forrása a tőkés magántulajdon uralma. A rendszer ilyen kritikája a MEBAL kiindulópontja. Mi tehát a tőkés magántulajdon és a tőkés állami tulajdon uralma helyett a társadalmi-közösségi tulajdon, a közösségi termelés kifejlődésének lehetőségét keressük. (A MEBAL rendszerkritikájának lényegét a honlapon a szervezet létrejötte óta olvasható alapelveink és programunk részletesen és világosan összefoglalják.)

Létezik a kapitalizmusnak egy másfajta bírálata, amely az osztályszempontot, az osztály- és általában a társadalmi-gazdasági ellentéteket nemzetiségi-etnikai ellentétekre fordítja át. A szegénységért nem a kapitalizmust és a kapitalistákat, nem a gazdagokat és az államhatalmi elnyomást teszi felelőssé, hanem a zsidókat, a cigányokat, az "idegeneket".

Magyarországon a legkövetkezetesebben ezt az álláspontot pártsíkon a Jobbik fogalmazza meg. A „másfajtájúakban” látja a gazdasági-társadalmi problémák forrását. Az önző profit a „külföldi” nagytőke oldalán jelenik meg, az utálatos szegénység pedig a társadalmi (szociális) problémák alfájaként tálalt cigánykérdéssel válik egyenlővé („a magyar-cigány együttélés kérdése a magyar társadalom egyik, ha nem a legsúlyosabb problémája.”- szól a Jobbik programja). A kettő között áll a magyar nemzet, amely jóravaló vállalkozókból és dolgozókból álló monolit egység („Mind a munkavállaló, mind a munkaadó méltósággal és küldetéssel rendelkező személy, akiknek egymással szolidaritásban, egymás érdekeit lehetőség szerint tiszteletben tartva, együttműködve kell tevékenykedni”). A magyar vállalkozón és dolgozón is a külföldi tőke keres (az fogja kemény munkára, söpri le a piacról), és a cigányság élősködik („a cigány társadalom egy része már egyáltalán nem vágyik sem integrációra, sem munkára, sem tanulásra, csupán a társadalom által biztosított segélyekre”).

Vagyis a Jobbik vezetői abból az előfeltevésből indulnak ki, hogy ha ők alkotnák az uralkodó osztályt, ha ők ellenőriznék a bankokat, ha ők lennének a tőke működésének, irányításának megszemélyesítői, minden jobbra fordulna, "megtanítanák a csürhét kesztyűbe dudálni". („A magyar vállalkozók pontosan tudják, hogy a multiknak járó kedvezmények és támogatások őket illetnék saját hazájukban.”… „Egyidejűleg több területen történő intézkedéssorozattal versenyképessé tesszük a hazai vállalkozásokat, megszüntetjük a gazdaság dualitását. Az esélyegyenlőség megteremtése miatt az országból esetleg kivonuló multinacionális vállalatok helyét a versenyképessé tett magyar vállalkozások hónapokon belül betöltik.”)

Velünk ellentétben nem az állam társadalmi ellenőrzéséből indulnak ki, mint lehetőségből, hanem csak nacionalizálni akarják a kapitalizmust, az állam rendőri funkcióit kívánják tovább erősíteni, egyenesen a horthysta rendőrség visszaállításában gondolkodnak. (A „közbiztonság megerősítése” és „cigánybűnözés felszámolása céljából” felállított csendőrség „Országos hatáskörrel, a rendőrség mellett működő rendvédelmi szervezetként fog működni, a belügyminiszter felügyelete alatt. Kimagasló eredményességét a csendőrök viszonylag kis szolgálati területe és az ebből adódó kitűnő terület- és személyismeretük fogja garantálni.”)

Nem a szabad közösségi termelés lehetőségeit keresik, hanem a munkások, a munkavállalók állami megrendszabályozásának erősítését akarják. Az erő és az erőszak mítoszában élnek, mindig a kisebbségeket teszik meg bűnbaknak. Annak módját keresik, hogyan lehet a "renitenseket", mindenekelőtt a szegényeket megrendszabályozni, ami a szemükben a cigányok üldözésével azonos. Sok tőkés álmodozik maga is ilyen terrorista államról, amely a profitrátát magasabban tarthatná. A Jobbik vezetői között többen megtanulták a történelemleckét: a náci Németországban a nagytőke, amely "német" volt és "nemzeti", történelmileg példátlan profitokat zsebelt be. Ha a Jobbik nevezné ki a hatalmasságokat, menedzsereket, a csendőrfőnököket és így tovább, hamar megtelnének a börtönök olyan emberekkel, akik vallási, etnikai vagy éppenséggel üzleti vagy politikai szempontból az útjukban állnak. Egy új, nemzeti uralkodó osztály képviselői ők, de idegenül mozognak a modern kapitalizmus világában. Ők a kapitalizmus valamely múltbeli formájához kívánnak visszatérni. („Európa hármas talapzatra épült: a görög gondolkodásra, a római jogra és a keresztény erkölcsre. Mi, jobbikosok, úgy hisszük, hogy Európának nem csak a múltja, de a jövője is ezen az értékeken alapulhat.”) A Jobbik látszólagos kapitalizmuskritikája valójában a kapitalizmus egy nemzeti válfajának romantikus és utópikus elképzelése. („Kormányra kerülve elkészítjük az elmúlt 90 év első Kárpát-medencei magyar gazdasági fejlesztési tervét, amely a gazdasági kapcsolatok – akár az uniós lehetőségek kihasználásával történő – megerősítésével gazdasági nemzetegyesítést indít el.”) Ez a nemzeti kistőke harca a globálissá vált nagytőke ellen.

A Jobbik látszólag a szakszervezetek és általában a munkásképviselet „antiglobalista” megerősítését hirdette meg programjában. Támadja a profit elsődlegességére épülő szemléletet, de csak a külföldi tőkének juttatott kedvezményeket veti el. Támogatja a szövetkezeteket a banki („Vidék Bankja”) és a mezőgazdasági értékesítési (Hangya Szövetkezet) szférában, de nem mint a termelés társadalmi megszervezésére irányuló törekvést (ahogyan a MEBAL), hanem elsősorban mint a magyar tőkések, a magyar vállalkozók szövetkezését.

Tehát a konkurenciaharc a tőkésosztályon belül zajlik, amelyhez a Jobbik, álságos, demagóg módon, a munkásosztály vágyaira rímelő jelszavakkal igyekszik megnyerni a gazdasági elnyomást elutasító tömegeket. A Jobbik úgy akarja a tőkéseket és a munkásokat egyesíteni "békésen", hogy közben a "béke" és a "szeretet" megteremtését az uralkodó osztály és az elnyomott osztály között az egyházakra bízza a kötelező hitoktatás és a keresztény vallással való állami visszaélés révén. („Minden honi alap- és középfokú oktatási intézményben kötelező hit- vagy erkölcstanoktatást vezetünk be.” „A történelmi egyházak előjogait elismerjük, ezeket állam- és egyházközi szerződésekkel megerősítjük.” „Szükségesnek tartjuk az egyházak által a magyarságnak mint közösségnek a saját küldetéstudatát erősíteni a társadalmon belül nemzetünk megmaradása érdekében.” „A cigányság integrációjában számítunk az egyházak közreműködésére. Az integrációt segítő szolgálatot kiemelten fontosnak tartjuk, ezért egy Cigánymissziós Alapot kívánunk létrehozni”)

A Jobbik azt sugallja a munkásoknak, hogy a nemzeti tőke jobban bánna velük, noha semmiféle bizonyíték nincsen arra, hogy a nemzeti vállalkozók magasabb bért, jobb munkafeltételeket biztosítanának, mint a multik, sőt – ezt tapasztalatból mindenki tudja – ennek éppen az ellenkezője igaz.

A nemzetfogalomra épülő kapitalizmuskritika legtisztább történelmi formája a nemzeti szocializmus, magyar hangja a fajvédő hungarizmus.

MEBAL, 2010. február

Mintegy húsz évvel ezelőtt jöttek új korifeusok, azt hirdetvén, hogy minden létező bajunk egyetlen okra vezethető vissza, nevezetesen arra, hogy az állam rossz tulajdonos, hogy az emberek önálló jogi személyiséggel rendelkező, közös dolgaik rendezésére létrehozott intézménye, azaz az azt megszemélyesítő személy ab ovo képtelen a javak gondos gazdája lenni.

Ebből a feltételezésből kiindulva, ezt az állítást axiómaként kezelve még valamire szükségük volt: attól a cseppet sem lényegtelen apróságtól eltekinteni, mely a Magyar Köztársaság Alkotmányában, ha picit értelemzavaró módon is, de rögzítést is nyert:

10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.

Abból a vitathatatlan tényből eredően, hogy vagyona csak élő természetes személynek lehet  és egy nemzet csak természetes személyekből állhat minden időpillanatban, az következik, hogy mivel azé a tulajdon akié a vagyon,  a nemzet vagyona a nemzetet alkotó természetes személyek egyenrangú tulajdona.

Az állam, mint kifejezés kétféle jelentéssel bír: egyfelől természetes személyek egy alkotmány alatti szövetsége, másfelől egy fikció, egy természetes személyiséggel nem bíró, de jogi személyiséggel rendelkező intézmény rendszer, melyet természetes személyek működtetnek, a nemzetet - államot alkotó természetes személyek felhatalmazása alapján.

Az idézett passzus ennek ismeretében már egyértelműen értelmezhető: a jogi személyiséggel rendelkező személytelen tulajdonának látszó valójában a természetes személyek alkotta közösség tulajdonát képezik.

Más vagyona fölött meg törvényes rendelkezési joga csak annak van a magántulajdon megjelenése óta, akinek gyámjoga van a tulajdonos fölött, de akkor is kötelezve van annak bizonyításra büntetőjogi felelőssége teljes tudatában, hogy a vagyon kezelése során mindenkor a tulajdonos érdekeit tartotta szem előtt.

A magántulajdon szemantikailag nem jelöli meg a tulajdonosok számát, csak azt mondja, hogy egyértelműen megnevezhető azon személy, vagy személyek, aki a tulajdonos, vagy akik a tulajdonosok, akik a tulajdonhoz kapcsolódó jogokat törvényesen –egymásnak kölcsönösen biztosítva- gyakorolhatják

A tulajdonjog: a birtoklás joga és a birtokvédelem, a használat és a hasznok szedésének joga, valamint a rendelkezési jog.

Folyományaként a nemzeti vagyon magántulajdon, mivel a tulajdonosok egyértelműen megnevezhetőek, a magyar állampolgárok közös tulajdona, a magyar állampolgárokról létezik pontos és egyértelmű névsor is, és megállapodásunk szerint minden magyar állampolgár tagja a nemzetnek.

A több személy közös tulajdonában állóra van is egy speciális, erre a helyzetre vonatkozó jogállás: osztatlan közös tulajdon, melynek elidegenítéséhez minden tulajdonos beleegyezése szükséges.

A nemzeti vagyon meg egy ilyen tulajdon.

Az állami tisztségviselők megválasztásakor megszemélyesítjük a személytelent, egyfajta gyámjogot ruházunk a kiválasztottakra azzal a megbízatással, hogy a közös vagyont a tulajdonosok érdekeit szem előtt tartva gondozzák és hasznosítsák saját belátásuk szerint a lehető legjobban.

Mindezek ismeretében fel kell tennünk a kérdést, hogy amikor a gyámjoggal felruházottak úgy döntöttek, hogy a közös osztatlan tulajdonban lévőt elidegenítik, a dologhoz kapcsolódó összes jogot másra ruházzák, akkor az eredeti tulajdonosok valódi érdekeiben jártak-e el?

-MNB 1993.  2-s számú műhelytanulmány 56. oldal:

1973. és 1989. között netto 1 milliárd dollár forrásbevonás történt Magyarországra. Ez alatt a 16 év alatt kifizettünk erre a tartozásra 11 milliárd dollár kamatot, és a rendszerváltás idejére maradt 22 milliárd dollár tartozás belőle.

1990-ben a Valutaalap és a Világbank felértékelte a magyar nemzeti vagyont, mintegy 120 milliárd dollárra becsülve. Mára a nemzeti vagyon mintegy 90%-a került privatizálásra, azaz nagyságrendileg mintegy 108 milliárd dollár érték, melyért összesen 16 milliárd dollár folyt be.-

Tegyük fel azt a kérdést is, hogy elfogadhatjuk-e azt az érvet, hogy az állam rossz gazda?

Majd válaszoljuk is meg: Igen, el, egy peremfeltétellel, hogy ha ezt elfogadjuk, akkor egyben azt is állítjuk, hogy nem létezik, mert nem létezhet olyan kezelői jogokkal felhatalmazott grémium, mely képes lenne a más tulajdonát is képező közös tulajdon hatékony működtetésére, példának okáért egy részvénytársaság vezetése csak rossz gazda tud lenni.

Ez meg, mint tudjuk, nem igaz, folyományaként az az állítás, hogy az állam csak rossz gazda tud lenni, hamis.

A tulajdonjog része a hasznok szedésének joga, a tulajdon működtetéséből eredő haszon a tulajdonost illeti.

Kérdés: Mikor járunk jobban, ha a tulajdonból eredő haszon a miénk, vagy valaki másé?

Mi a jobb részvényesnek lenni, és működtetve a termelőeszközöket, magunk élvezni annak hasznát, vagy átadva a termelőeszközöket, nézni a más gyarapodását?

Ha meg valami nem a miénk, akkor teljesen mindegy a számunkra, hogy a tulajdonost Joe-nak, vagy Jánosnak hívják, mert ami nem a miénk, az nem a miénk.

A tőkének meg sincs neve, és nincs nemzetisége sem, csak megszelídíthetetlen természete van, és minden, ami létezik, az a saját természete szerint működik.

Négy évenként egyetlen napra visszakapjuk teljes szabadságunk lehetőségét,  amikor gyámjainkat választhatjuk, magunk dönthetünk saját további sorsunk felett, megállapodásunk szerint elzavarhatjuk a méltatlanokat, hogy méltóbbakat ültessünk a helyükre. Mielőtt döntését ki-ki maga meghozná, ajánlom, hogy tegye fel magának ezeket a kérdéseket, és válaszoljon is rá, hogy ne csak egy elmulasztott lehetőség, ne csak cseberből vederbe költözés, hanem ez a nap valóban a szabad választás napja lehessen.

Érdeklődéssel olvastam el eddig mindenki válaszát, aki eddig vállalkozott erre, azt gondolom, hogy ez jó kezdeményezés, hát válaszoltam én is, mit lehet tudni? Hátha valakit érdekel.

1. Hogy vagy?

Élünk és meghalunk. Kivánsz-é bármi mást?

2. Őszintén szoktál válaszolni erre a kérdésre?

Igen

3. Miért?

Miért pont erre ne?

4. Ki kérdezte meg utoljára (kivéve persze az 1. pontot)?

Tegnap egy pincér az étteremben.

5. Te kitől kérdezted meg utoljára?

Tőle.

6. Érdekelt, mit válaszol?

Soha nem kérdezek olyat, amire nem érdekel a válasz.

7. Bemutatkozásnál a saját, vagy a másik nevére koncentrálsz?

Egyikre sem, a szemét figyelem, az intonációját, és a kézfogását.

8. Hány barátodban bízol meg maximálisan?

Még önmagamban sem bízhatok maximálisan, hogyan várhatnék el valami olyat mástól, amire magamat sem tartom képesnek?

9. Mit jelent számodra a bizalom?

Számíthatsz rám.

10. Úgy élsz ma, ahogy elképzelted tíz évvel ezelőtt, az ezredfordulón?

Nem tudom, nem értem a kérdést, mit jelent az hogy úgy?

11. Mit tartasz életed legnagyobb tévedésének?

Nincsenek nagy tévedéseim, aprók millióival vagyok tele.

12. Mit tartasz életed legjobb történésének?

Hogy apám lányának születtem, és a gyerekeimet.

13. Hiszel a nagybetűs sorsban?

Nem

14. Miért?

Az emberben hiszek

15. Ha elképzeled a halál pillanatát, mit látsz?

Nem tudom elképzelni. A semmi, a megsemmisülés szerintem elképzelhetetlen.

16. Félsz tőle?

Nem tudom.

17. Szoktál látszólag minden ok nélkül szorongani?

Nem. Szerintem mindennek oka van, csak nem mindig ismerjük.

18. Gyakran van bűntudatod?

Bűntudat az, ha azt mondom, hogy ezt sem jól csináltam?

19. Mi az első szó, amit rávágnál, ha azt mondom: magány?

Elefántcsonttorony.

20. Ha azt mondom: szerencse?

Vakvéletlen.

21. Ha azt mondom: boldogság?

Csillogás egy másik szemben, öröm, egy mosoly, melyet én varázsoltam oda.

22. Ha azt mondom: múlt?

Tapasztalat.

23. Ha azt mondom: jövő?

Csak rajtunk áll.

24. Ha azt mondom: a jelen pillanat?

Feladatok, melyeket meg kell oldanunk.

25. Gyakran időzöl a múltban?

Támaszkodni arra, a mit már ismerünk, ez időzés?

26. Miért?

Mert érteni akarom

27. Mit érzel, ha a jelenkori önmagadra nézel?

Kívül vagy belül?

28. Miért?

Ami belül van az én vagyok, ami kívül, az meg a véletlen és az idő.

29. Ha három dolgot kellene felsorolnod, hogy mi tenné boldoggá az életed, mit mondanál?

Látni felnőni az unokámat, ha mindig engednék, hogy azt csináljam, amihez értek, belecsapni a csapattagok tenyerébe, a dobogó legmagasabb fokán állva.

30. Mi az a három dolog, amitől a legjobban rettegsz?

A háború, a külső kényszer, az emberi butaság.

31. Szerinted mit tehetnél a félelmeid ellen?

Tanulni és tanítani.

32. Meg szoktad tenni?

Mint a jó pap :)

33. Mi az a körülmény, amitől a leginkább áldozatnak érzed magad?

A mókuskerék effekt, és a rövidlátás, az ismeretek hiánya.

34. Mi a véleményed az áldozatokról (mint személyről)?

Bárki lehet áldozat, amíg az ember eszköz és nem cél.

35. Mi a véleményed az áldozattételről?

A szabadság a szükségszerűség felismerése

36. Van olyan hited, ami mindenre választ ad?

Adjatok egy fix pontot, és kimozgatom a sarkaiból a világot!

37. Ha pár szóval be kellene mutatnod önmagad, mi szerepelne a jellemzésedben?

Vannak dolgok, melyeket gondolok, de nem merek kimondani, de amiket kimondok, azokat úgy is gondolom.

38. A tapasztalataid alapján ugyanilyennek lát a környezeted?

Azt gondolom, igen.

39. Gyakran hazudsz?

Folyományaként : nem

40. Mi a véleményed a hazugságról?

Időként az ember fél a valóságtól, és még önmagának is hazudik.

41. Ha most hirtelen menned kellene, hogyan foglalnád össze az eddigi életed?

Talán az alapozáson túl vagyok,  lassan el lehet kezdeni építkezni.

42. Mi a legfontosabb tapasztalatod, amit a gyermekednek átadnál?

Ugyanaz, amit az apámtól kaptam: élj úgy, hogy bormikor bármit elvehetnek tőled, kivéve két dolgot: azt, ami a szívedben, és azt, ami a fejedben van!

43. Egy mondatban összefoglalnád, hogy mi az életfilozófiád?

A kategorikus imperatívusz

44. Hogy éled meg a kudarcot?

Akkor kezdjük újra!

45. Mit jelent számodra a kudarcélmény?

Ezt sem jól oldottam meg.

46. Mit jelent számodra a siker?

A munkám megérdemelt eredményét.

47. Sikeresnek érzed magad?

Igen

48. Mit érzel, ha azt mondom: pénz?

Egy fikció, egy ma még szükséges eszköz, hogy használni tudjuk egymás munkájának eredményét is.

49. Maximum három mondatban foglald kérlek össze a pénzhez való viszonyod.

Elfogadom, mint ma még szükséges közvetítő eszközt, a céljaim elérése érdekében.

Szerintem ma már  nem feltétlenül lenne szükségünk rá, de mivel hatalmi eszköz is, félek, még egy darabig fennmarad…

50. Boldoggá tesz szerinted, ha anyagilag független vagy?

Boldoggá tesz, hogy dolgozhatok és alkothatok, és hogy olyat csinálok, amire másoknak szüksége van, hogy hasznos tagja vagyok a társadalomnak. Ez adja függetlenségemet.

51. Érzel irigységet, ha valaki azt állítja, hogy nincsenek pénzproblémái?

Nem.

52. Ha nyernél 100 millió forintot, mi lenne az első, amit megvásárolnál?

100 millió forint nagyon kevés pénz. Legalábbis ahhoz, amire én vágyom.

53. Mi lenne a második?

Az elsőre sem telne belőle

54. Kinek adnál belőle?

Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy ha mire fordítanám, ha rajtam múlna a rengeteget, akkor a matamatika és a természettudományok oktatására.

55. Mivel lepnéd meg azt(azokat) akit(akiket) a legjobban szeretsz?

Idővel, hisz abból van a legkevesebb.

56. Szoktál fantáziálni, hogyan adnád be a családnak, hogy hirtelen gazdag lettél?

Gazdag vagyok.

57. Ha tehetnéd: mi lenne az a tulajdonság, amit szeretnél kérni, hogy birtokodban legyen?

Nagyobb türelem.

58. Mi lenne az a tulajdonság, amit szívesen elhagynál magadból?

A türelmetlenség.

59. Miben akadályoz ez téged?

A csapatépítésben.

60. Mi a kedvenc idézeted?

Inkább kedvenc versem van: Rudyard Kipling: Ha..

61. Kivel ülnél le beszélgetni legszívesebben?

Apámmal

62. Mit kérdeznél először tőle?

Te hogy gondolod?

63. Mi az a kérdés, amire soha nem kaptad meg a választ?

Sok ilyen van.

64. Ha bármire választ kapnál, mi lenne az a három, ami a világon a legjobban foglalkoztat?

Miért? Miért? Miért?

65. El tudod képzelni, hogy valahogy megszeresd az ellenségedet?

Nincsenek ellenségeim.

66. Meg tudnál bocsátani annak, aki elvesz tőled valami nagyon fontosat?

A legfontosabbat nem lehet elvenni tőlem.

67. Ha gyűlölsz valakit, meddig mész el gondolatban vele kapcsolatban?

Csak gondolatokat gyűlölök.

68. Mit gondolsz, ha rákényszerülnél, tudnál embert ölni?

Azt hiszem, hogy nem.

69. Tételezzük fel, hogy létezik időgép, és előtted játszik a még gyermek Adolf Hitler. A kezedben fegyver van, és tudod, nem lesz felelősségre vonás. Megölnéd, tudván, hogy milyen sorsot jött beteljesíteni?

Nem, soha nem a zsarnok teremti a kort, mindig a kor teremti a zsarnokot.

Tanítani és szeretni kell, nem ölni ahhoz, hogy ne legyenek zsarnokok.

70. Szoktál hallgatni a baljós érzéseidre?

Igen.

71. Mi az a mondat, ami képes bármikor megnyugtatni?

Nyugi, gondolkodj!

72. Mit mondanál annak, aki fél a haláltól?

Gyermekeidben élsz tovább.

73. Hiszel az újjászületésben?

Nem.

74. Szerinted mi a mostani életed legnagyobb megoldandó feladata?

Ami eddig: hűnek maradni magamhoz.

75. Ha tartósan jó időszakot élsz meg, félsz, hogy az élet benyújtja a számlát?

Nem, de miért kellene félni attól, hogy jól csinálok valamit, az ellenkezőjétől kellene félni nem?

76. Mi volt az eddigi életed legboldogabb időszaka?

Az egyetemi évek. A gyermekkor összes előnye a felnőttkor összes előnyével, nem volt más dolgom, mint tanulni, egy olyan időszak, melyért érdemes volt megszületni.

77. Mit teszel azért, hogy újra megélhesd?

Az időt nem lehet megfordítani.

78. Szoktad magad a körülmények áldozatának tekinteni?

Nem.

79. Mik a politikai nézeteid?

Az emberi társadalmakat szabályzó döntési mechanizmusról alkotott nézeteimre vonatkozik a kérdés? Az ember nem lehet eszköz, csak cél, ebből az axiómából kellene kiindulni.

80. Három mondatban: szerinted milyen változásokra lenne szüksége Magyarországnak?

Felismerni, hogy a föld, melyen élnünk adatik, mekkora gazdagság forrása, és felépíteni újra a mezőgazdaságunkat, és azt szolgáló iparágakat. Belátni, hogy a pénz nem a bankokban nő, hanem a földeken és a gyárakban: a munka az, ami értéket teremt, amit el tudunk osztani.

81. Úgy érzed, hogy részt veszel a hazádat érintő döntő kérdésekben?

Dolgozom érte.

82. Részt veszel az életed döntő kérdéseiben?

Törekszem rá.

83. Mikor értél felnőtté?

Felnőtté értem volna?

84. Mit jelent neked, ha azt mondom: karrier?

Semmit. Csak a hasonló dolgokat lehet összehasonlítani, mivel nincs két egyforma ember, csak önmagunkhoz mérhetjük magunkat.

85. Ha azt mondom: család?

Egy mindenkiért, mindenki egyért.

86. Ha azt mondom: szerelem?

Csoda.

87. Ha azt mondom: szex?

Egy test egy lélek.

88. Ha azt mondom: felelősség?

Ha elfogadjuk az emberi akarat szabadságát, abból következik, hogy mindannyian felelősek vagyunk önmagunk cselekedeteiért…

89. Ki a kedvenc stand up comedy-s előadód?

Hofi Géza, egy zseni volt..

90. Mi volt az utolsó dolog, ami megnevettetett?

A fiam kritikája rólam. Jogos volt :)

91. Magaddal kapcsolatban min nevettél utoljára?

A fenti eset egy műszaki rajz értelmezése kapcsán hangzott el, hát van még hova fejlődnöm, az igaz :)

92. Mit érzel a hivatásodnak?

Ha van olyan, akkor az, ami mindannyiunké: átadni azt a keveset, amit tudok.

93. Fogadnál örökbe kisgyereket?

Igen, ha tudnám vállalni a felelősséget is, ami vele jár.

94. Mit tennél a csecsemőgyilkos kismamákkal, amikor a hírekben zacskóba gyömöszölt újszülöttekről hallasz?

Megtörtént dolgokat nem lehet meg nem történtté tenni, az okot próbálnám meg elhárítani, hogy többet ne történhessen meg.

95. Mi a véleményed az abortuszról?

Mikor kezdődik az emberi élet? A fogamzásgátlás is abortusz.. Ha nem akarunk gyermeket, akkor az egyetlen megengedett fogamzásgátlás ezek szerint a kalmopyrin, térd közé szorítva..

96. Mi a legkorábbi emléked?

Keveredik, nem tudom mi mennyire a sajátom, és mennyire a mesék róla, de talán egy óvodai, amikor uzsonnára csomagoltak nekem reszelt almát és reszelt sárgarépát is, és az óvoninéni kérdezés nélkül a reszelt répát vette el tőlem, odaadva egy másik gyereknek, aki semmit nem kapott, meghagyva nekem az almát, pedig én a répát sokkal jobban szerettem..

97. Volt valamilyen paranormális élményed?

Nem volt.

98. Hiszel a szellemvilágban?

Az életben hiszek és az emberben hiszek, hiszek abban, hogy az ember nem egy fej, egy törzs, két láb és két kar, hanem egy eszme, egy cselekvési mód, valami, ami mozog és gondolkodik.

99. Kinek beszélnél arról, ha megmagyarázhatatlan események történnének körülötted?

Mindenkinek szeretném elmondani.

100. Mi a leghihetetlenebb személyes élményed?

Az élet.

101. Mi a véleményed a nyugati orvoslásról?

Ha operálni lehet, már csodákra vagyunk képesek.

102. Mi a véleményed a túlnépesedésről?

Ami nincs, arról véleményem sincs.

103. Mi a véleményed a terrorizmusról?

Bármilyen formája megengedhetetlen.

104. Ha ki kellene találnod egy új reality showműsort, ami szerinted biztos nézettséget hozna, miről szólna?

Dr Agy II.

105. Melyik közéleti szereplő bőrében lennél szívesen?

A dalai láma.

106. Melyikében nagyon nem?

Hát ezek már egy kicsit többen vannak :)

107. Miért?

Mert vállalhatatlan.

108. Ki az első öt kedvenc bloggered itt a Nolon?

Nem mondanám, hogy vannak kedvenceim, többen vannak olyanok, akiket olvasok, mert kíváncsi vagyok, hogy ők hogy gondolják.

109. Miért ők?

Amennyire ebből a távolságból ez megállapítható, az értelem vezérli őket, és nem az indulatok.

110. Szerinted ki az a magyar történelmi személyiség, akire a legtöbb honfitársunk felnéz?

Az akire felnéz, vagy az akire nosztalgiával gondol?

111. Melyik előadóművészt küldenéd el a legközelebbi Eurovíziós Dalfesztiválra?

Csak abba szeretnék beleszólni, amihez legalább egy kicsit értek, ebből kimaradnék, döntse el olyan, aki ért hozzá.

112. Véleményed szerint ki a legmellőzöttebb ismert személy ma a médiában?

Nem tudom, valószínűleg nincs ebben legmellőzöttebb, inkább legmellőzöttebbek vannak.

Vitray, Friderikusz, Baló nekem hiányoznak

113. Ha tehetnéd, mit kérdeznél Einsteintől?

Einstein kivételesen nagy elméje és gondolkodója volt az emberiségnek, én mindenről megkérdezném: És Ön hogy gondolja?

114. Mit kérdeznél Bin Ladentől?

Végiggondolta?

115. Mit kérdeznél Kertész Imrétől?

Nem hiszem, hogy kérdeznék, inkább megköszönném neki, hogy elmondta.

116. Mit kérdeznél Istentől?

Semmit, nem hiszek istenben.

117. Mi az, amitől óva intenéd a jövő gyermekeit?

Hogy elkövessék ugyanazokat a hibákat, amiket mi elkövettünk.

118. Mi az, amit feltétlenül elmondanál egy idegen civilizációnak a Föld lakosairól?

Nem biztos, hogy sárkányfog vetemény.

119. Mi az , amit a legjobban szeretsz és tisztelsz önmagadban?

Ez egy fogós ravasz kérdés, talán a megbízhatóságomat és a kötelessgétudatomat.

120. Ki az a három ember, akitől szívesen elolvasnád a válaszokat ezekre a kérdésekre?

Szeretném, ha minél többen válaszolnának ezekre, talán egy kicsit jobban értenénk egymást..

De ha neveket kell mondani: Talán Bo, Nefelejcs és Gordon.

Egy gyakorlati szempontból történő elemzés, mindenféle izmus és oldal nélkül.

Elemzésünk axiómájaként fogadjunk el azt az állítást, mely szerint elosztani csak létező dolgokat lehet, olyanokat, melyek vagy tőlünk függetlenül léteznek, vagy olyanokat, melyek valaki által, általunk lettek.

Csak azt lehet elosztani, ami van. Azt gondolom a kapitalizmus problémái, a kapitalizmus válsága ebből a mondatból kiindulva érthető meg a legkönnyebben.

Nézzük a tényeket, mi történik amikor azt mondjuk, hogy gazdasági válság van? Egyáltalán mit jelent az a szó, hogy válság? Mikor kerül valami válságba?

A magyar nyelv értelmező kéziszótára:

Válság: főnév, súlyos helyzet, döntő fordulat egy egyén vagy egy közösség életében súlyos zavar, nehéz helyzet.

Gazdasági válság: az eladhatatlan áruk felhalmozódása következtében visszaeső termelés, mely a munkanélküliség növekedésében és termelésben  részt vevők csődjében mutatkozik meg.

Vizsgáljuk meg, hogy miért, mitől kerül válságba a gazdaság?

Nincsenek emberek, akiknek szükségük lenne az előállított javakra, vagy még többre, mint amit eddig előállítottunk?

De vannak.

Akkor miért van válságban a gazdaság? Miért nem tud termelni?

Nincs elég alapanyag?

Nincs elég energia?

Nincsenek megfelelő termelőeszközök?

Nincs elegendő emberi tudás és erő, ami működtesse a gépeket?

Nincs időnk dolgozni, hogy előállítsuk a szükségleteinket kielégítő javakat?

Mindezek, mint tudjuk, vannak, igaz, meglehet állandó időhátrányban vagyunk, szeretnénk 24 óra alatt 48 órányit előállítani, hogy minél hamarabb legyen, de nem lehet, viszont ahogy az idő telik, szép sorban egyszer csak előáll mindaz, amire szükségünk van.

De mi is történik akkor, amikor azt mondjuk, hogy gazdasági válság van, miért is van válság?

Akkor van válság, azaz akkor mondjuk, hogy válság van, amikor a javak egy részét, melyekre szükségünk van, már előállítottuk, mely ugyan még kevés ahhoz, hogy mindenkinek jusson, de mi mégis leállítjuk a gépeinket és abbahagyjuk a termelést, mert ami már van, azt sem tudtuk elosztani.

Vagyis a kapitalizmusnak az a legfőbb baja, hogy nem elég az elosztáshoz a megtermelés, az előállítás, hanem valami más is kell hozzá. Ha az a más nincs, akkor inkább hagyjuk, hogy az általunk megtermelt javak az enyészeté legyenek, hogy elpusztuljanak anélkül, hogy rendeltetésüket egy pillanatra is szolgálták volna, az időnk hiába telt, hiába tanultunk, dolgoztunk, használtuk el a természeti erőforrásokat és fel a tudásunkat jóra, csak állunk és nézünk mindarra, amit megtermeltünk, de nem használhatjuk fel. Ezzel, nem hogy közelebb, de egyre távolabb kerülünk attól az áhított céltól, hogy egyszer képesek leszünk annyit termelni, hogy mindenkinek jusson.
Egy olyan rendszert működtetünk, mely nem képes biztosítani, hogy az elvégzett munka- végezze azt ember vagy gép- azt a célt szolgálja, amelyért létrejött. Azaz kontraproduktiv tevékenységet folytatunk, melynek következtében az egyének és a közösségek állandó válsághelyzetbe kerülnek.

Amíg a földön szükség van, nem leállítani kellene a gépeinket, hanem dolgoztatni, dolgoztatni és dolgoztatni, mindaddig, amíg egyetlen szükséget szenvedő is van közöttünk.

A termelés problémáit úgy tűnik, már sikerrel megoldotta az emberiség, most már csak az elosztás problémáit kellene megoldani ahhoz, hogy értelme legyen annak sok évszázados, évezredes szenvedésnek és nélkülözésnek, ami mögöttünk van, és értelme legyen a ma végzett munkánknak is.

50 éves a szentesi Árpád Tsz, és 10 éves a jogutód, az Árpád-Agrár Zrt.

"Az idén bővülésre számít a szentesi Árpád-Agrár Zrt., a társaság 8,5 milliárd forintos árbevételt tervez a tavalyi 8 milliárd után. Az éppen most tízéves cégcsoport adózás előtti eredménye 2008-ban 98 millió, tavaly az előzetes adatok szerint 105 millió forint volt, az idén pedig 200 millió lehet. A jogelőd termelőszövetkezet 1992-ben alakult át szövetkezetté, majd 2000-ben részvénytársasággá. A szövetkezet legfontosabb ágazata a zöldségtermesztés volt, ez az idők során baromfi- és szarvasmarha-tenyésztéssel, valamint szántóföldi gazdálkodással egészült ki. Az elmúlt évtizedben kárpótlási jegyek és reorganizációs hitelek felhasználásával bővítette tevékenységi körét. MTI-Eco"

forrás: Világgazdaság

Figyeljünk rá, és tapsoljuk meg.

Amit most fogok mondani, azt nem támasztja alá elismert tudományos igazolás – talán azért, mert történelmileg úgy alakult, hogy eddig a tudomány döntően férfi foglakozás volt, és az eset némi önvizsgálatot igényel, vagy csak még senki nem gondolt rá,  nem tudom.

Mindenesetre van egy több évezredes megfigyelés, egy életérzés, ami vagy szájhagyomány útján, vagy sokszor némán megfogalmazatlanul, csak sugallat útján terjed anyáról leányra, de az is lehet, hogy terjednie sem kell, mert génekben kódolt ösztön, a fene sem tudja, de hogy létezik, az tény, melynek következtében mára női körökben egy igen leíró, képszerű jelző is született egy bizonyos férfi típusról: Törpenapcsi.

Nem kell magunk között definiálnunk a szó jelentését, és annak tartalmát, ha valakire ezt mondjuk, mindannyian ugyanarra gondolunk: egy alacsony férfira, aki nem tudván megbékélni a természet adta külsejével, túlkompenzál, még pedig olyan mértékig, hogy az már súlyos személyiségtorzuláshoz, önértékelési zavarokhoz vezet.

Ma mindannyiunknak módunkban áll egy ilyen férfi túlkompenzálását és személyiségtorzulását figyelemmel kísérni.

Persze ha belegondolunk van ennek a megfigyelt jelenségnek érthető, objektív magyarázata, ugyanúgy, mint minden másnak, csak az a kérdés, hogy rájövünk-e erre?

A törpenapcsi az ember kettősségéből fakad, melyet mostanában mintha kicsit feledni szeretnénk, mely szerint az ember nem csak szellem, hanem állat is, cselekedeteit nem csak az ész, hanem az ösztönök is vezérlik, ez utóbbiak viszont mindannyiunk számára felülírhatatlanul.

A lét és fajfenntartás kényszere mindannyiunkba belekódolt kényszer, az élet él, és élni akar.

Az emberiség jó ideje tölti az idejét azzal, hogy megfigyeli a körülötte élő világ párválasztási szokásait, és ezek az ismeretek vagy önmagában töltik el elégedettséggel, vagy profitál is belőlük.

De magát mintha kivonta volna e megfigyelési körből, elfeledkezve talán arról, hogy az ember is a természet része, a természet számára csak egy élő a sok közül.

Nézzük hát, hogyan cselekszik az ember a fajfenntartás érdekében.

A faj hímnemű tagjaiban a kód azonos a többi kétivarú faj hímnemű tagjainak kódjával: a lehető legtöbb magot szétszórni, a saját genetikai kódokat örökíteni. Az ember, mint állat, a gerinchúrosok törzsébe, a gerincesek altörzsébe, az emlősök osztályába, a főemlősök rendjébe sorolt élőlény.

Mint ilyennek, az utód létrehozásához két egyedre van szüksége: egy hímre és egy nőstényre.

Egy élőképes utód kifejlődésére 9 hónap szükségeltetik, egy nőstény 9 hónap alatt legfeljebb egy utód létrehozására képes, egy hím meg képes természetes úton is ennyi idő alatt akár több mint 500 utód létrehozására is.

Emiatt aztán a hímek arra kényszerülnek, hogy valamilyen módon felhívják a figyelmet magukra, hogy a nőstények velük gondoljanak a közös utód létrehozására, hogy a nőstények érdemesnek tartsák az ő genetikai kódjaikat örökíteni.

Az emberi párválasztásban ugyanis minden híresztelés ellenére a nő választ: ő dönti el, hogy kitől hagyja magát kiválasztani, aztán az vagy kiválasztja, vagy nem.

De milyen szempontok alapján választ a nő?

Mivel ő kevés utód létrehozására képes, fontos számára az utódok életképessége, és az is, hogy az utódok is elérjék az ivarérett állapotot, ami az embernél rendkívül hosszú idő.

A külső jegyek: legyen erős, és egészséges, hogy majd az utód is erős, életképes legyen.

Legyen ügyes és hatékony az élelemszerzésben, az otthonteremtésben, hogy a megszülető utód is képes legyen, és minél nagyobb biztonságban nevelkedhessen föl.

Az első választás a külső jegyek alapján történik a magas, „jó kiállású” férfiakat több nő engedi át az első szűrőn, inkább gondol vele közös utódot létrehozni, mint az alacsonyabbakkal, véznábbakkal, vagy kövérebbekkel, inkább törekszik annak a lehetőségnek a megismerésére, hogy a belső jegyek vajon alkalmassá teszik-e férfit a közös utód létrehozására, az utód közös és biztonságos felnevelésére?

Ez a szűrés tudattalanul megy végre az emberben, lévén ösztönök hordozzák, nem a tudat.

Azok a férfiak ezért, akik ezen az első szűrőn nem mennek át valamilyen módon, kénytelenek valahogy másként felhívni magukra a figyelmet, hogy ők is itt vannak ám!

És ki-ki belső értékei szerint hozzá is lát ahhoz, hogy érdemességét bizonyítsa, felhívja magára a figyelmet, lévén azért az ember nem csak állat, hanem szellem is, immár tudatosan. Aztán vannak akiknek ez sikerül, és vannak, akik e bizonyítás során átesnek a ló túlsó oldalára, a kisebbrendűségi komplexus olyan mértékben hatalmasodik el rajtuk, hogy napi 48 órában bizonyítani akarnak, hogy mindenben ők a legjobbak, nem hagyva maguknak időt arra, hogy valamiben valóban a legjobbak lehessenek.

Na ezekből lesznek a törpenapcsik, a semmihez sem értő, mindenhez legjobban értő görcsös, gyógyíthatatlan bizonyításkényszeresek, akik láttán némi tapasztalattal a hátunk mögött mi nők csak összekacsintunk, és legyintünk: ez is csak egy törpenapcsi..

3. § (1) A Magyar Köztársaságban a pártok az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok tiszteletben tartása mellett szabadon alakulhatnak és szabadon tevékenykedhetnek.

(2) A pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában.

(3) A pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak. Ennek megfelelően egyetlen párt sem irányíthat semmiféle állami szervet. A pártok és a közhatalom szétválasztása érdekében törvény határozza meg azokat a tisztségeket, közhivatalokat, amelyeket párt tagja vagy tisztségviselője nem tölthet be.

Az alkotmány eme passzusának folyományaként felmerül az az alkotmányossági kérdés, hogy lehet-e egy pártnak tagja a legfőbb hatalomgyakorló, maga a törvényalkotó?

Van-e nagyobb közhatalom, mint maga a törvényhozás?

Állami szerv-e egy minisztérium?

A második bekezdés önmagában is figyelemre méltó:

(2) A pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában.

Mit jelent vajon az, hogy közreműködnek a népakarat kialakításában?

Az ostoba nép nem tudja, hogy mit akar, és majd a pártok megmondják, hogy mi ezt és ezt akarjuk, csak még nem tudjuk? Vagy mit?

Mi az hogy a pártok részt vesznek a népakarat kinyilvánításában? Egy népen belül egy kérdésben többféle népakarat van?

(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.

(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.

Felvetődik a kérdés, hogy ha egy párt- egy részérdeket képviselő csoport- a törvényhozásban 2/3-os –alkotmányozó szerepre tör- akkor ez kimeríti-e ennek a passzusnak a tiltását?

(3) A pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak.

Vajon ki gyakorolja a hatalmat ott, ahol a törvények pártszékházakban születnek, és a „kiszavazás” büntetéssel jár?

minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.

Vajon választott képviselőm-e nekem az az ember, akit egy párt kedve szerint cserélgethet, hiszen listás helyen jutott be a törvényhozásba?

Még lennének kérdéseim, de mára legyen ennyi, kíváncsian várom a tisztelt érdekeltek észrevételeit ezekben a kérdésekben.

Magyarországnak sem adatott még meg, hogy azt válassza, amit szeretne, az első „szabad választás” sem erről szólt, hanem arról, hogy  mit nem szeretne. Nem tudtuk, hogy mit szeretnénk, és miért, csak tudtuk, vagy  elhittük, hogy ami van, az úgy "zusammen" nem jó nekünk. Azt nem tudtuk, hogy aminek helyette utat engedünk az mi és mivel jár, fejest ugrottunk az ismeretlenbe, újra hittünk a hazug szónak, fizetett árulóknak. Az első szabad választás így lett a szent edények ünnepe, cseberből vederbe kerültünk ismét. Szabadságot, jólétet ígértek, rabságot és nyomort kaptunk helyette, kifosztottak és semmibe vesznek, átnéznek rajtunk és kinevetnek, nincs tisztesség, nincs becsület, nincs számunkra jog és nincs emberség, csak pénzisten van, és az ő kegyetlen papjai. Emberből adóalanyok lettünk, csak az számít, aki fizet.

De négyévenként egyszer, egyetlen egyszer leoldják rólunk a bilincset, egyetlen napra szabadok leszünk, és újra választhatunk. A világ egyetlen napra megfordul, az önjelölt kényúr jelöltek rettegve várják kegyeinket, kiket emelünk magunk fölé négy évre, kikre ruházzuk a legfőbb hatalmat, mert ők tudják, hogy a kegyet elnyerők szava törvénnyé válik, ők nem követhetnek el jogtalanságot, mindaz a gazság és galádság, amit elkövetnek ellenünk jogszerű, hisz az maga a törvény.

Most közeledik ez a nap újra, ismét eldönthetjük, mit akarunk, rabok legyünk, vagy szabadok? De hiába közeledik, nem tudunk mit kezdeni szabadságunkkal. Bár azt már tudjuk néhányan, hogy ez az egyetlen nap, amikor lehull rólunk a bilincs, amikor elindulhatnánk a szabadság felé, s bár már tudjuk, hogy nem akarunk rabok lenni, de azt még nem tudjuk, hogy hogyan lehetnénk szabadok?

Hát jöhetnek a régiúj új kényurak újra, mint kígyó fonnak körbe és éneklik fülünkbe: bízz bennem, a Kánaánba vezetlek el, nem kell semmi mást tenned, csak ruházd rám hatalmadat!

S sokan hinni fognak újra, mer hinni akarnak, mert hinni kényelmes, mert hinni jó.

Elvakult hitükben nem látják, hogy a hatalomért versengő kényurak valójában lakájok, szolgák maguk is, mert azok, akik pénzükkel hatalomba segítik őket, már másnap benyújtják a számlát, és kíméletlenül behajtják a követeléseiket.

Mi meg hajthatjuk be a fejünket a rabigába újra, örülünk, ha verejtékünk árán alamizsnát kapunk, ha morzsákra futja.

S mert már annak sem hihetünk, amit látunk és hallunk, mert tudatosan csapják be minden érzékszervünket, tudatosan vezérelt és adagolt információkkal módosítják tudatállapotunkat, hisszük, hogy jól van ez így, így kell ennek lennie, ez a demokrácia, az emberi jogok kiteljesedése, a szabadság maga. Azok a milliók, -bolygó szinten milliárdok- akik kihullanak a rostán, csak egy modern Taigetoszon a társadalom érdekében feláldozott selejtek, a természet nagy tévedései, és büszkék és boldogok vagyunk, amíg magunk is nem kerülünk fel a Taigetoszra..

De sokan vannak már, akiket hurcolnak a szakadék felé, s akik azt remélik, megúszhatják: ha elzavarhatnák a régi urakat, ha új urak jönnének, nem nekik kellene a mélybe zuhanniuk.

Mert nem látják, hogy azok az új urak új Taigetoszokat fognak építeni, hisz már nagy a zsúfoltság a régin, és csak addig van szükség ránk, a szavazatunkra, amíg a hatalomba segítjük őket, hogy majd ők dönthessék el, kik, és milyen sorrendben hulljanak a mélybe.

Mindazoknak, akik ezt látják, egyetlen reális lehetőségük maradt a kialakult helyzetben, hogy mentsék, ami még menthető, hogy elkerüljünk egy végzetes hibát: azon a napon reggel bevesznek egy marék dedalont, és elmennek szavazni az MSZP-re.

Mert ezzel életet és időt nyerünk, hogy felkészülhessünk végre arra, hogy ne valami ellen, hanem végre valamire szavazhassunk. Nyerünk négy évet, hogy megoldjuk együtt közös gondjainkat, hogy a következő napon, amikor visszanyerjük szabadságunkat, élni is tudjunk vele.

Mint minden, ami tőlünk függ, ez is csak rajtunk áll.

Választások jönnek. Egy, a szegénység poklának tornácára került ország lakóiban felcsillan az utolsó remény, hogy van menekvés, van remény, majd jön a megváltó, és a pokol felé vezető útról a mennyország felé fordítja az ország szekerét.

Az emberiségnek a bolygó nyugati féltekén élő része nagyjából Godóra várva éli le az életét, majd 2000 éve várja a megváltót, aki nem jön. Ahol nagy a baj, ott jobban várják, ahol kevésbé, ott nagyobb a türelem.

Itt most nagy a baj, nagy az igény a csodára, hát jönnek is újra a bukott megváltók, ígérve, hogy most aztán biztosan bort varázsolnak a vízből, és megsokszorozzák a halakat, nem kell érte tennünk semmit, elég, ha újra a kezükbe adjuk a jogart, és a fejükre tesszük a koronát, attól most már biztosan megjön a varázserejük.

A csodavárás meg annyira elvakítja a várakozókat, hogy elfeledik, már volt ezeknek a fején mindnek a korona, és volt a kezükben a jogar is, mégsem következett be a csoda, ha csak azt nem nevezzük csodának, hogy egykor szegény emberek minden látható ok nélkül mérhetetlen vagyonok urai lettek, amint a hatalom közelébe értek.

A csodákat mindig a fiatalok tették, akikben még él a vágy, hogy igaz, hogy ez a pokol tornáca, de majd jönnek ők, és megmutatják, hogy sarkaiból fordítják ki a világot.

A forradalmakat mindig az ifjúság csinálja, ők rombolják le mindig a rohadót, hogy valami újnak adjanak helyet. Még nem félnek, még nem a pénz, hanem nemes eszmék vezérlik őket, még hisznek magukban, még meg akarják mutatni mit érnek, még nincsenek messze azok az emlékek, szinte még kis sem léptek abból a világból, ahol nem a pénz, hanem a tudás a mérték, mely helyet ad a rangsorban. Még hisznek az emberben, a bajtársiasságban, a tisztességben és a becsületben.

Most feltűnt egy új megváltó jelölt, aki nem azt ígéri, hogy csodát tesz, hanem azt kéri: gyertek, segítsetek elsöpörni a régit, hogy majd valami újat építhessünk a helyén!

És gyűlnek a fiatalok, mert gyűlölik ezt a régit, mely becsapta őket, ahol nincs számukra hely, ahol nem kellenek, és izzik bennük a takarodj! indulata.

Nem kérték az életet, de itt vannak, már erősek, és a jussukat követelik, nincs semmi másuk, csak ami a fejükben és a szívükben van, és élni akarnak, enni, inni, aludni, ölelni, a mindenséggel mérni önmaguk, nem kukákban kotorászni más szemetében egy betevő falatért.

Helyet és jövőt akarnak maguknak, alkotni, megmutatni magukat a világnak, és igazuk is van.

Ezért veszélyes a Jobbik, mert azt hirdeti, ami az igazság: senki nem fog helyetted tenni semmit, csak te tehetsz azért, hogy ne így legyen, csak össze kell fognunk, és együtt menni fog! Vér nélküli forradalommal kecsegtetve gyűjti az ifjakat egy táborba, és a sereg szinte láthatatlanul, csendben gyűlik.

Az persze egy másik kérdés, hogy az útról, melyen a fiatalok most gyülekeznek a népvezér zászlaja alatt, mi öregek már tudjuk, hogy hova vezet.

Már lanyhult a forgalom, igazgattuk a boltot, próbáltuk újra olyanná tenni, mint nyitáskor volt. Magam is az egyik polcot töltögettem, igazgattam, amikor egy férfihangra lettem figyelmes: A zsidó elvtársak kenyere..

Mint a villám fordultam arra ösztönösen, szinte öntudatlanul, látnom kellett honnan jön a hang: egy idősebb, rendkívül jól öltözött pár férfi tagja mutatta be a polcon lévő pászkákat a kíséretében lévő hölgynek, akit a feleségének vélelmeztem.

Nem jött ki hang a torkomon, nem tudtam mit kellene tennem, de azt hiszem a szemem elárult: a villámokat, melyek onnan jöttek, nem bírta a férfi, fejét lehajtva lesütötte a szemét, és feleségét karon fogva odébb ment gyorsan,  megszégyenülten, hogy ne lásson, vagy talán inkább hogy én le lássam. Nem tudom.

Ma még odébb ment, de mi lesz holnap? Félek, hogy sokkal nagyobb a baj, mint gondolnánk..

3. erlauer (szerkesztő)

2010.01.20. 14:14
Ja, én Bokrost egyedül is meghallgatnám, Róna kevésbé érdekel..

21. erlauer (szerkesztő)

2010.01.20. 22:54

Róna Péternek nem a szakértelmével van bajom, hanem az ideológiájával.

Azt, hogy a fenti két állítás legalábbis nem koherens a szakmai tudás megítélése szempontjából, azt gondolom, nem kell bizonygatnom. Mint ahogy azt sem, hogy valaki akkor kerülhet a jelenlegi rendszerben egyáltalán abba a helyzetbe, hogy szakmai felkészültségét bebizonyíthassa, ha azt gondoljuk róla, hogy az ő ideológiája, és a mi ideológiánk összeegyeztethető. Az, hogy milyen szakember, az másodlagos.

Azaz, ha a mi nincs a mi ideológiánkat valló sebészorvos, akkor inkább egy sámánnal operáltatjuk meg magunkat, ha velünk azonos ideológiát csak a sámánok vallanak.

Az eredmény mindegy, lényeg az ideológia!

Meglehet, a példa abszurdnak tűnik, de társadalmi szinten ma ez zajlik.

A közgazdaságtudomány, bár magát társadalomtudománynak tartja, egy olyan speciális ága a tudományoknak, mely minden társadalmisága mellett mégis egzakt, a gazdaságban bekövetkező folyamatokat egzakt módszerekkel: nevezetesen matematikai és statisztikai módszerekkel vizsgálja, elemzi, és írja le.

Róna Péter "ideológiájához" Róna Péter keményen kapitalizmus párti, de a szakértelem permanens hiányát kéri számon az elmúlt 20 éven szinte minden döntéshozó és irányító szinten. Arra hívja fel a figyelmet, hogy azt hinni, hogy a fiskális poltika "rendben tartása" önmagában elegendő egy ország gazdasági egyensúlyának megteremtéséhez az komoly kételyeket ébreszt a döntéshozó szakmai felkészültségét illetően. Azt gondolni, hogy egy olyan monetáris politika, mely évtizedeken keresztül irreálisan magasan tartott kamatszinten próbálja szabályozni az inflációt, nem fojtja meg a gazdaságot, és nem adósítja el végzetesen az államot és a polgárait, szintén a hozzáértés hiányáról tanúskodik. Valamint felrója következetesen a legnagyobb hibát: az ágazati politika teljes hiányát a rendszerváltás kezdetétől fogva, ami nélkül jó gazdaságpolitika nem is létezhet, mert hát a cél kijelölése nélkül miért is dolgozunk?

A rendszerváltók dilettantizmusa az, aminek a kommulálódott hatásaival küzdünk az általános válságtól eltekintve is. Eszmék mentén lehet templomokat építeni és pártokat alapítani, de országot építeni, gazdaságot fejleszteni meg sajnos nem lehet.
Antall József és kormánya miközben valami elementáris erővel vágyott vissza valami zavaros eszmerendszer mentén az uram-bátyám dzsentrivilág langy "békemelegébe" Az álmodozó humán-értelmiségiek által levezényelt rendszerváltás fel sem fogva a gazdasági viszonyok döntő jelentőségét a társadalomra, ideológiákkal gazdagon ellátott, de igen szerény szakmai képességekkel rendelkező mekkmesterekre bízta a privatizáció lebonyolítását és a gazdaság átalakítását, akik persze szükségszerűen rontottak el mindent, amit lehet, és herdálták el nemzet vagyonát, arra kényszerítve ezzel az országot, hogy szinte a nulláról kezdve épüljön fel valahogy újra. A liberálisok vakhite a láthatatlan kéz rendező elvében szintén megtette a maga hatását. Az egy másik kérdés, hogy azért voltak gazemberek is, voltak akik észrevették a rendszer hiányosságait, és ezt kihasználva rendesen megtömték a saját zsebüket a közösből.
Lehet ugyan hitekre alapozva élni, lehet hinni abban is, hogy ha az ember feldob egy labdát, akkor nem esik le, de aki egy kicsit is tanult fizikát, vagy legalább már látott labdát feldobni, azért annak erős kételyei vannak e hit megalapozottságának tekintetében.
Róna Péter meg éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy lehet hinni abban, hogy az államháztartási egyensúly fenntartása elegendő az ország gazdasági helyzetének stabilizálásához, lehet hinni abban is, hogy a magas kamatszint mellett is lehet megtérülő beruházásokat eszközölni, lehet hinni abban is, hogy a külkereskedelmi mérleg hiányának egeket verésével, a hazai termékek 40% fölötti import tartalmával lehetséges egy ország gazdasági stabilitását megteremteni, csak nem érdemes.
Mint ahogy abban sem érdemes hinni, hogy egy ideológia mentes ágazati politika nélkül bármelyik gazdaság képes megállni a lábán.

Valamint arra hívja fel a figyelmet, hogy arra a tudásra alapozva, amit ő tud a pénzről,- Mely tudásról ugye tudjuk, hogy az angoloknak elegendő volt ahhoz, hogy az angol nemzeti bankban magas pozíciót tölthessen be- ha nem történik jelentős elmozdulás, az általa javasolt irányba, akkor az ország teljes pénzügyi összeomlása, az államcsőd egy-két év múlva elkerülhetetlenül fog bekövetkezni.
De lehet hinni benne, hogy nem.

Ennek a nemhitenek a templomai már egy ideje itt is készen állnak: és úgy hívják pártok.

Folyományaként már nem kell mindenkinek magának megértenie, végig gondolnia, belátni, vagy tagadni, tudáson alapuló érvekkel cáfolni egy állítás igazságát, elég ha hiszünk a templom főpapjának, nem kell tanulni, nem kell gondolkodni, elég hirdetni az igét, és ezt a vélemény szabadságának nevezni, mely igazából nem más ebben az esetben mint a templom sulykolt mandrája, mely nem más mint a gondolkodás béklyója, a  tudáson alapuló szabad véleménynyilvánítás legfőbb akadálya.

Róna Péter ismerete a pénzről és a gazdaságról az angoloknak elegendő volt arra, hogy nemzeti bankjukban magas beosztást bízzanak rá, ebben az országban ez bármire kevés, itt a szakértelmet csak bolsevista trükknek tartják, mert ezt hirdetik új templomaink papjai, úgy döntve, hogy a sorsunkat majd újra vallásháborúk kiszámíthatatlan sikereire kell bíznunk.

Nekem meg ez kevés.

Ajánlom szíves figyelmébe minden képviselőnek, jelesül Szanyi Tibornak a Nolblogon való próbálkozása és magyarázkodása alapján különösen.

Egy munkáspárti képviselő interpellációt nyújtott be az angol parlamentben a pénzügyminiszterhez. A miniszter a szokásos csűrcsavarral kerülte meg a kérdést, amit persze a képviselő nem fogadott el. A miniszter kicsit idegesebben bár, de felvette legszebb mosolyát, nekigyürkőzött újra, és a kínos kérdésre egy másik sumákoló válasz született, amit persze a képviselő ismét csak elutasított, és kicsit türelmetlenebbül kérte, hogy ne kerteljen a miniszter úr, hanem válaszoljon egyenesen egy egyenes kérdésre!

A miniszter is elvesztette a türelmét, és ezeket a szavakat intézte a képviselőhöz:

Kíváncsi lennék rá, hogy mit szól az Ön pártja, az Ön kekeckedő viselkedéséhez? Biztos Ön abban, hogy Ön ezzel a pártja érdekeit képviseli?

A képviselő erre a következő választ adta:

Uram, nem tudhatom, hogy mit szól a pártom az én „kekeckedő” viselkedésemhez, és nem tudom, hogy mennyiben képviseli a pártom érdekeit a viselkedésem, de én nem is azért vagyok itt, hogy a pártom érdekeit képviseljem, hanem azért, hogy a választóimét! Ennek ismeretében lenne szíves válaszolni végre az Önhöz intézett kérdésemre?!

Valamikor hosszú hónapokkal ezelőtt elmeséltem egy anekdotát, ami annak bevezetése gondolt lenni, hogy mennyire fontos az, hogy mit tekintünk „koordináta rendszerünk origójának”. Az evezős és a folyó példája sokkal több analógiát mutat az ember gazdasági tevékenységével is, mint az első pillantásra látszik, hisz elemzünk mindenféle folyamatokat, bonyolult számításokat végzünk, hogy „ki tudjuk számolni, hogy mikor éri utol az evezős a sapkát”, ahelyett hogy megváltoztatnánk az origót, és az embert, az emberi szükségleteket helyeznénk a középpontba. Ebben az esetben eltekinthetnénk attól, hogy a folyónak partja van, és a folyónak sebessége, eltekinthetnénk a pénztől, mert az, amit mérni kívánunk, az emberi élet, pénzben nem mérhető, lévén embert, és az embernek időt nem lehet „venni”.

Ha megváltoztatjuk az origót, a termelés célját, mely ma nem az emberi szükségletek minél magasabb fokon való kielégítése, hanem a pénz, és általa az egyes embercsoportok hatalmi helyzetének biztosítása, akkor ma már nem is lenne szükségünk pénzre, mint elosztóra és közvetítőre sem, mert az emberi tudás, és a termelőeszközök mai fejlettségi szintjén már képesek lennénk annyi jószágot előállítani, hogy mindenki bőségben élhessen.

Mert mi kell a termeléshez?

Hogyan működik egyáltalán a termelés?
Nem úgy, hogy ezt szeretném elkészíteni, nézzük meg mi van hozzá?
Vegyünk egy nagyon egyszerű példát: asztalra van szükségünk. Mi kell hozzá?
1. fa.
2. ember, aki kivágja a fát
3. ember aki feldolgozza
4. szerszámok mindehhez
5. ember, aki tudja, hogyan kell készíteni egy asztalt
6. szerszámok
7. energia, ami működteti a gépeket
8. ember, aki tudja használni a szerszámokat.

9. idő, amíg az asztal elkészül.
Ha mindezen dolgok a rendelkezésedre állnak, mi az akadálya annak, hogy elkészüljön az asztal?
Mert ha bármelyik nem áll rendelkezésedre, tele lehetünk színes papírkákkal, melyre nagy államférfiak képe van festve, vagy mondhatja egy számítógép, hogy 1000 billió dollárunk van, akkor sem lesz belőle asztal!
Nézzük a mai bonyolult világot, bármit, ami létezik, elő tudnánk állítani, ha nem lenne alapanyag, energia és technológia, és az, aki ismeri és használja a technológiát?
Ülhetnénk a fán, a kis színes papírdarabkáinkkal, boldogan majszolva a banánt, akár belefulladva a "pénzünkbe" :)
Ahhoz, hogy az ember bármit alkosson nagyon-nagyon sok mindenre van szüksége, de egy dologra biztosan nincs: nevezetesen a pénzre! Ha nincs termelés, ha nincs az a dolog, amit pénz hivatott megtestesíteni, nem mindegy, hogy mennyi színes papírkánk van?
A pénz a mai világban nem más, mint a kialakult hatalmi struktúrákat megőrző fegyver. Ma már nem az alapanyag, az energia, a technológia és annak ismerete az akadálya annak, hogy mindenki jólétben élhessen, hanem a pénz! Annak segítségével korlátozzák a termelést, nem annyi jószágot állítunk elő, mint amennyire szükségünk van, hanem amennyi pénzt a pénz urai beleengednek a rendszerbe! Nem a szükségletekhez kell igazodnia termelésnek, hanem a pénzmennyiséghez. Nem a megtermelt javakat osztjuk el valamilyen módon, hanem a rendszerbe juttatott "pénzt"!

Ez egy feje tetejére állított világ! Valójában a küzdelem már nem az erőforrásokért, nem a technológiákért megy, hanem annak a mesterséges sorompónak a nyitó kódjához, melyet az erőforrások és magunk közé építettünk, és melynek a neve pénz!

A világban a pénzügyi szférában a ködben kóborló dollár billiárdok is ezt a rendszert hivatottak fenntartani, az emberi agy képességeit kihasználva – a képzelet képességét- egy virtuális játékot játszunk, abban a reményben, hogy a 100-ból 120-t csinálunk, kivonjuk a termelésből a pénzt- szűkítve a termelés korlátait ezzel, nem fogyasztási javakat termelünk, hanem  pénzt, mely ha ebben a virtuális világban jobban szaporodik, mint a termelésben, bolond lenne asztalt gyártani, és bolond lenne egyáltalán asztallá válni.

Képzeljünk egy teljes absztrakciót: a világ leggazdagabb emberei beülnek az összes pénzükkel egy űrhajóba, sőt, nekik adjuk a miénket is, csak menjenek, de csak ők, és elmennek a Marsra, nem vihetnek el magukkal semmi technológiát, csak azt, ami a fejükben van, és persze a pénzüket.

Mi fog történni a Marson a sok gazdag emberrel, a rengeteg pénzükkel együtt, és mi fog történni a Földön az emberekkel?

Meg kell jegyeznem, hogy erre a dologra nem én jöttem rá, hanem egy Rotschild nevű úr, akinek tulajdonítanak egy mondást: engedd, hogy én bocsássam ki egy ország pénzét, és nem érdekel, hogy ki kormányoz!

Csak meg akartam érteni, hogy miért mondta ezt.

Azt gondolom, sikerült.

A minap bátorkodtam volt feltenni egy linket, nevezetesen Róna Péter e héten elhangzott, a költségvetés és Mo pénzügyi helyzetéről, valamint általános gazdaságpolitikai alapelvekről tartott előadását. Nem nagy érdeklődésre tartott számot, mindössze 121-n voltak kíváncsiak rá. Meglepődve tapasztaltam viszont, hogy ezek között legalább 4 ember volt, akik nagyobb szaktekintélyei a makro-közgazdaságtannak, mint Róna Péter, és eme tudásuk birtokában nyomták meg a – gombot, kifejezendő az elhangzottakkal való egyet nem értésüket, sőt! Oly annyira rangukon alulinak tartották Róna Péter állításaival a vitatkozást, hogy ezzel be is érték, nem süllyedtek olyan mélyre, hogy vitába szálljanak egy számukra senkivel.

Pedig Róna Péter igen fontos összefüggésekre hívta fel szíves figyelmünket, valamint arra is, hogy ezeknek az összefüggéseknek a figyelmen kívül hagyása az ország fizetésképtelenségét, más szavakkal az államcsődöt fogják elkerülhetetlenül eredményezni 1-2 éven belül.

Mint a fent említett „véleménynyilvánításból” is érzékelhetően kiderül, ebben az országban is elterjedt azonban a demokrácia egyik legnagyobb vívmánya sajnálatos módon, nevezetesen, hogy a szakértelem az egy bolsevista trükk. Az állásfoglalások, a vélemények nem a tudásra, hanem vakhitekre alapozódnak. A vallásalapítók – a pártok- tétje az, hogy ki tud nagyobbat hazudva, rózsaszínűbb jövőt és több kegyet ígérve fenntartás nélküli híveket szerezni. A viták ezen a szinten is zajlanak szinte már minden szinten, a biztos tudáson alapuló észérvek helyett egymás szellemi képességei szintjének, becsületének, valamint az édesanyák kétes, vagy még kétesebb múltjának eldöntésén van a hangsúly.

Azt az apró tényt, mely szerint a közgazdaságtudomány minden látszat ellenére egy egzakt tudományág, és mint ilyen, nem vélemény kérdése, egy laza mozdulattal lesöprik az asztalról.

A közgazdaság tudomány azon speciális tudományág, mely bár magát társadalomtudománynak tartja, elemzéseit, megállapításait bonyolult matematikai összefüggésekkel támasztja alá, és igazolja.

A klasszikus liberális közgazdaságtannak éppen ez lett a veszte, mert bár saját axióma rendszerén belül megdönthetetlen matematikai igazságokra támaszkodik, a matematika fejlődése viszont azt eredményezte, hogy bebizonyosodott, hogy hibás az axiómarendszere. Így a mára a klasszikus neoliberális közgazdaságtannak éppen az vált a legnagyobb ellenségévé, amit eddig a legnagyobb szövetségesének hitt: nevezetesen a matematika.

A játékelmélet létrejöttével matematikai módszerekkel bizonyított tény, hogy a liberális gazdaságpolitika és a kapitalizmus maga  nem más, mint egy kollektív öngyilkossági kísérlet, kiteljesedése a teljes populáció halálához vezet elkerülhetetlenül.

Bokros Lajos, Bauer Péter és Róna Péter vitája bár e hibás axióma rendszerre épül, de ha lehet ezt mondani, Bokros és Bauer axióma rendszere még hibásabb, bár a saját axiómarendszerén belül valóban koherens, és bizonyíthatóan koherens rendszert épített fel. Ehhez azt az apró műveletet kellett végre hajtania, hogy a sikeres gazdaságpolitika három lábából, nevezetesen a monetáris, a fiskális és az ágazati politikából, az utóbbit amputálta, abban a reményben, hogy ha a másik kettő jól van, majd kinő az magától.

Folyományaként, ha eltekintünk attól a ténytől, hogy a tudomány fejlődése okán újra hitnek minősült egy előzőleg tudásnak vélt állapotunk, és feltételezzük azt az állapotot, hogy még nem tudjuk, amit tudunk, hogy a kapitalizmus egy totális öngyilkos játék, akkor is talán meg kéne fontolnunk, hogy hátha jobb taktika a hit helyett a tudást választanunk, és meghallgatnunk Róna Péter intelmeit, mielőtt az urnákhoz járulunk.

Az ő javaslata ugyanis legalább lassítja az elkerülhetetlen halált.

Azt gondolom, hogy rossz oldalról közelítjük meg a társadalom gazdasági problémáit.

Vegyünk egy n tagú közösséget, és tételezzük fel, hogy a közösség minden tagjának napi x kalóriát tartalmazó élelemre, és y joule mennyiségű munka által előállítható egyéb jószágra van szüksége, melyhez z mennyiségű természetből származó alapanyag szükséges, a szükséges elvégezendő munka feltételeként az alapanyag ellátottságot szükséges feltételnek szabjuk.

Annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy ez lehetséges-e azt kell tudnunk, hogy képes-e a közösség n*x mennyiségű kalóriatartalmú élelem előállítására, és n*y mennyiségű munka elvégzésére.

Ha a közösség csak kisebb, mint n*x mennyiségű kalória értékű élelem előállítására képes, és kevesebb, mint n*y mennyiségű munka elvégzésére, akkor hiány van, és valamilyen módon el kell osztani a közösség tagjai között a létező mennyiséget.

Abban az esetben viszont, amikor a közösség képes bármelyik érték előállításra, akkor abban nincs hiány, de valamilyen módon megint csak el kell osztani a közösség tagjai között a létező mennyiséget.

Hosszú évtizedek óta beszélünk túltermelési válságokról, miközben a közösség tagjai hiányt szenvednek, és visszafogjuk a termelést, leállítjuk a gépeinket, ahelyett, hogy még többet építenénk, és munkára fognánk őket is, mindaddig, amíg el nem érnénk az n*y szintet.

Túltermelésről csak akkor lenne értelme matematikai értelemben beszélni, ha a termelés szintje> n*x, vagy n*y.

Ma a világ vezető mezőgazdasági szakemberinek mértékadó állásfoglalása szerint képesek vagyunk 2n*x mennyiségű kalória előállítására, a gépesített ipari termelés meg n*y többszörösére is képes.

Mégis hiányról beszélünk. Miért?

Kedves Érdeklődők!

Róna Péter tegnapi előadása itt meghallgatható.

Levél a barátokhoz, szimpatizánsokhoz külföldről
Távol Magyarországtól mintha jobban látszana, miről is szól a Bauer-Róna vita. Valójában nem az elméleti oldala érdekes, hiszen a neoliberalizmust elméletileg már régen megverték. A politikai üzenet a fontos.
Bauer Tamás vitája a kiváló Róna Péterrel igen tanulságos, bepillantást enged a hazai (neo)liberalizmus szomorú történetébe. Történjen bármilyen katasztrófa a neoliberális gazdaságpolitika és világrend jegyében, az igazi neoliberálisok (Bokros-, Csaba-, Bauer-féle vad dogmatikusokra gondoljunk!) kitartanak a végsőkig. Érdekükben áll.

A rabló jellegű privatizáció, a tudatosan beépített korrupció, a lakosság szociális ellátó rendszereinek szétzúzása, minden közösségi termelési forma lerombolása stb. szinte példátlan politikai vereséghez vezetett, a magyar pártpolitikai liberalizmus, követve a kelet-európai országok többségét, egyszerűen meghalt - a lakosság megvetésétől kísérve. A politikai harakiri, amelynek tanúi voltunk az SZDSZ esetében, azonban csak látszólagos harakiri. Bauer, aki az őszinte neoliberálisok közé tartozik kikotyogta a liberális terveket Róna Péterrel folytatott vita során. Ha elveszítették a neoliberalizmus pártstruktúráit, akkor kakukk módjára idegen fészkekbe költöznek. Bokros beépült az MDF-be, Csaba László a Fideszbe, Bauer a Gyurcsány-féle nagytőkésekkel összefogva az MSZP-t kívánja elfoglalni. A dogmatikus Bauert még a szocialista név sem zavarja, végül is a néven nem múlik semmi, nem lesz nehéz új nevet találni, hiszen az MSZP már rég óta az SZDSZ gazdasaságpolitikáját lízingeli, a neoliberális gazdasági projekteket erőlteti, amelyek a világválságba torkolló gazdasági katasztrófáért felelősek. Csak az történik meg, ami például már a Népszabadság esetében megtörtént, a "szocialista napilapot" a neoliberalizmus magyarországi fő orgánumává formálták át.
Ideje az MSZP baloldali tagjainak, platformjainak végiggondolnia, hogy meddig játsszák el az ismert tojás szerepét. A kérdés az, hogy viszik-e a fészek egy részét magukkal vagy harc nélkül egyszerűen kidobják őket a fészekből, esetleg még a választások után is vállalják majd a "felszámoló biztos" szerepét és maguk is az új, most már valóban kizárólag nagytőkés párt szerves részeivé válnak. Bauer terveit az MSZP vezetőségének jó része régebb óta fontolgatja, tetszetős a program. Mégiscsak bent maradnak a politikai erőtérben - a politikai baloldal teljes megsemmisítésének árán. Az MSZP jelentős struktúráit, politikáját ellenőrző liberális-karrierista elemek modern baloldalnak hosszú évek óta a munkások, a lakótelepek népének a politikai erőtérből való kiszorítását tekintik. Sokakat közülük egyenesen a szélsőjobboldal ölelő karjaiba taszítanak. Az önző hatalmi és gazdasági érdekeken kívül - semmi nem számít.
Bauer - ellentétben Bokrossal, Csabával és másokkal - legalább nem karrierista, ő szenvedélyes meggyőződésből képviseli az egyetemes nagytőkét. Nem vesz tudomást arról sem, hogy az általa elítélt rasszizmus, a cigánygyűlölet és az antiszemitizmus magának a neoliberális gazdaságpolitikának a közvetlen következménye immár két évtizede. Azt sem képes tudatosítani, hogy a szélsőséges antikommunizmus, amelyet 20 éve korlátozatlanul támogatnak és élesztenek, kéz a kézben jár a legvadabb antiszemitizmussal és romagyűlölettel. Hiába itt a sok évtizedes tapasztalat, a dogmatizmus erősebb minden önkritikánál, minden önreflexiónál. Az őszinte neoliberális legalább felnyitja a valóban baloldali, de ma még cselekvőképtelen emberek szemét.
Számunkra nincsen más tapasztalat - a baloldalt újra kell szervezni. A MEBAL erre kísérlet.

Krausz Tamás

Számok, komment nélkül:

Tételezzük fel, hogy egy sofőr bruttó bére 200 000 Ft volt, és ehhez kapott havi 8000, valamint évi 45 000 Ft kafetériát, ezen felül 3% nyugdíj pénztári tagdíj kiegészítést.

Ha nem változna semmi, akkor most hazavihetne
bérként       137500 Ft
kafetériában 11750 Ft
összesen     149250 Ft
Ehhez jött a nyugdíjpénztári tagdíj kiegészítés , a 3% az 6000 Ft.
Most megemelik 13%-l a bérét lesz bruttó 226 000, akkor haza fog vinni 151 324 Ft-ot.
A kettő között a különbség 2074 Ft, és elesett a 6000 Ft -os kiegészítéstől, ami ha maga akarná most befizetni a 3%-t az már 6800 Ft, azaz máris 4700 Ft-l kevesebb van a zsebében, miközben kapott 13%-s béremelést..

A mai napon az alábbi sajtóközleményt adtuk ki:

A szakszervezetek harcáról

 

A Magyar Egyesült Baloldal nyilatkozata

 

A Magyar Egyesült Baloldal elítéli a dolgozók korábban szerzett jogainak megőrzéséért kiálló szakszervezeti aktivisták boszorkányüldözését, legyenek a Posta, a BKV, vagy bármelyik más állami, illetve magánvállalat dolgozói!

Meddig akarják állami segédlettel lefaragni a dolgozók jövedelmét és megnyirbálni kollektív jogait? A BKV-nál a kafeteria juttatások csökkentéséről szól a vita. A kafeteria a tőkésosztály csalárd találmánya: nem bér, nem jár, csak adható, nem jár utána sem táppénz, sem nyugdíj, a bérharc nyomán béremelés helyett „adják”, majd később, mint nem alapjuttatást, próbálják elvenni.

Magyarország, úgyis mint az Európai Unió tagja, nem nézheti tétlenül, hogy a jogos gazdasági érdekeiért küzdő honfitársait üldözzék, a szakszervezetek jogait sárba tapossák!  Felszólítjuk a magyar kormányt: utasítsa az állami vállalatok vezetőit arra, hogy tartsák be az európai normákat, követeljük, hogy az elbocsátásokat azonnal függesszék fel, a már elbocsátott dolgozókat, szakszervezeti vezetőket helyezzék vissza eredeti munkakörükbe!

A MEBAL szolidáris a szakszervezetek jövedelemmegőrző bérharcával!

2010. január 11.

A MEBAL ügyvivői

-A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete nevében Gaskó István határozatlan idejű országos szolidaritási sztrájkot hirdet a BKV dolgozóival.

Valami talán elkezdődik, ha lassan is, de felismerjük, hogy egyesével azt csinál velünk a rendszer, amit akar, de ha összefogunk, együtt  erősek leszünk, és hogy az összefogás, a szolidaritás az az eszköz a kezünkben, amivel képesek vagyunk saját jogainkat is kiharcolni.