Ennyi volt Hölgyeim és Uraim a kapitalizmus nevű dráma, melynek fenntartása érdekében milliárdnyi ember életét áldoztuk be, mégsem sikerült.

A lavina elindult, és a folyamat innentől kezdve megállíthatatlan, csak rajtunk múlik, hogy még hány milliárd ember életét fogja követelni az, ami jönni fog.

Az ember történetének évezredei alatt soha nem remélt potenciális bőség korában a legnehezebb korok nyomora és szörnyűsége közelít pusztán egy gondolati csapda miatt, pusztán amiatt, mert nem sikerült megértenünk, hogy mi a pénz.. - Illetve van még egy gondolati csapda, talán az alapvető: a magántulajdon, mint axióma, melyre a világunkat építjük.

Pedig semmi sem a miénk, két dolgon kívül: csak az a miénk, ami a fejünkben és a szívünkben van, a többit bárki bármikor elveheti tőlünk, és mint a történelem tanúsítja, ha csak teheti, el is veszi.. Viszont ez a két hely az utóbbi években mintha kissé kiürült volna, ostobák és szívtelenek lettünk, mióta istenünk a meg nem értett pénz..

Az erőforrások mindenkié, senki sem keríthet körbe belőle egy darabot, hogy az enyém, a nélkül, hogy ne tudná, bármikor jöhet egy erősebb, azt mondván: einstand!, most már csak volt a tiéd, már az enyém! Az emberiség történelme végül is nem más, mint annak a kronológiája, hogy ki, mikor és hol írta át vérrel és könnyel a „szent magántulajdon”, az enyém határait..

A megoldás az erőforrásokhoz való hozzáférés egyenlő joga, a termelőeszközök társadalmi tulajdona, az emberiség felhalmozott tudásához való hozzáférés egyenlő joga, a termelés céljaként az emberi szükségletek minél magasabb fokon való kielégítése, a verseny helyett a kooperáció.

Nincs más út.

Ugyanis minden ellenkező híresztelés ellenére nincs újra és nincs tovább, mindenkinek csak egy, és csak egy élete van..

S szólt a holló: Soha már..

Lehet, hogy tévedek..

Lehet, hogy tévedek, de azt gondolom, hogy Plagibácsi ellen azért indult az ominózus offenzíva, mert másnak a fejében is megfordult, hogy hogyan is lehetséges az, hogy egy "dr" ordító helyesírási hibákat ejt a saját anyanyelvén? Hogyan lehetséges az, hogy valaki, akinek annyi oldalt el kellett olvasnia amennyit, hogy abba a helyzetbe kerüljön, hogy egyáltalán nekiláthasson megírni egy ilyen disszertációt, sem írni sem beszélni nem tanult meg?

Nem kedvelem Gyurcsányt, sőt, kifejezetten bajaim vannak vele, azt gondolom ideje lenne bevallania, hogy nem baloldali, és vállalnia saját nagytőkés liberális voltát, de villódzó intellektusát eltagadni nem lehet.

Aki meg már írt egyetemi tanulmányokat lezáró diplomamunkát, az pontosan tudja, hogy az ember a kisujjából ráz ki egy ilyet, nem nagyon magasak a követelmények, alig megterhelőbb, mint egy középiskolásnak egy hosszabb házi dolgozat, inkább csak formai követelmény az abszolutóriumig eljutott diáknak. Az államvizsga már csak levezető gyakorlat a sok éves megfeszített tanulás után, inkább egy összegzett szintfelmérő mint vizsga, csak a diploma osztályzata múlik rajta, nem maga a diploma. Maga a diplomamunka csak egy része, mégpedig kisebb súlyú része az osztályzatnak, melyet a szigorlatok átlaga határoz meg, a diplomamunka, mely inkább hasonlít általában egy olvasónaplóra mintsem bővítése az emberiség ismereteinek, csak kerekít, de csodákat nem tud már tenni.

Az egyetemi tanulmányokat egy bélyegző zárja le az indexben az abszolutórium oldalon, ez igazolja az egyetem elvégzését, a diák ezzel egyetemet végzett lesz, de nem kap még diplomát. A mi időnkben 10 éve volt, hogy a diploma kiállításához szükséges kvázi formai követelményeknek eleget tegyen. Értelemszerűen, minél nagyobb idő telt el az abszolutórium és az államvizsga között a jelöltnek annál nehezebb dolga volt, lévén az ismeretek és a vizsgarutin is kopik.. -Egy egyetemista a tanulmányai végén már olyan tanulási rutinnal rendelkezik, hogy 1-2 hét alatt szinte bármit képes olyan szinten „elsajátítani”, hogy „sikeres” vizsgát tegyen belőle. Gondolom közismert az ezt a jelenséget leíró vicc:

Két egyetemista beszélget: Tudsz kínaiul? Kérdi az egyik. Még nem, mondja a másik, de mikor lesz a vizsga?

Egy egyetemi diploma megszerzésénél az abszolutórium a lényeg, nem maga a diplomamunka, szemben az egyetem elvégzése és a diploma megszerzése után a doktori fokozattal, ahol a doktorrá fogadom, a magunkkal azonosnak ismerünk el kézfogásához meg a követelmény maga a disszertáció, melyben magában kell tanúbizonyságot tenni, hogy a jelölt magasabb szinten mélyült el egy részterületben mint az egyetem elvégzéséhez szükséges szint, képes volt hozzátanulni a szükségeshez, képes egyéni következtetéseket levonni a megszerzett elméleti tudása és a gyakorlatban szerzett saját tapasztalatai alapján.

Ha tehát be is bizonyosodna, hogy Gyurcsány Ferenc másolta a főiskolai diplomamunkáját, az nem annullálná a főiskolai végzettségét, legfeljebb nem tölthet be olyan munkakört, melyhez egy ilyen főiskolai diploma bemutatása szükséges, attól ő még elvégezte a főiskolát, hacsak nem sikerül bebizonyítani, hogy van egy hozzá tökéletesen hasonlító ikertestvére vagy alteregója, aki helyette járt el az órákra és a vizsgákra.

Lehetséges, de nem életszerű, mert ismétlem, egy Gyurcsány -féle intellektussal rendelkező embernek egy főiskolai diplomamunka összeütése közvetlenül a tanulmányok befejezése után csuklógyakorlat, és mint életrajzából kiderül, nem is gondolt arra, hogy tanárként keresse kenyerét -és egy főiskolai tanári diploma nem is volt nagy presztízs soha, nem úgy mint egy doktori cím-, így, ha éppen nem is volt érkezése a tanulmányai végéhez közeledve egy olvasónapló megírására, lett volna tíz éve, hogy megtegye, ha ennek a diplomának a megszerzése fontos volt neki.

Az azonos címnek több oka is lehet, egy oknyomozó talán majd utánajár, de nem feltétlenül jelent az azonos cím azonos tartalmat, és mint láttuk, eltérő címmel is lehetséges azonos tartalom..

Az okirat nélkül ez puszta kicsinyes vagdalkozás, és a célpont nem mutat mást, mint hogy  Orbán kitől tart még mindig, ki tart ellenfélnek, vagy hogy még mindig fáj az emlékezetes miniszterelnök jelölti vitában elszenvedett  intellektuális KO vereség...

Meglátjuk, előbb-utóbb minden kiderül..

Ezen már csak nevetni lehet..

Sőt, kell is, hisz' nincs jobb fegyver mint kinevetni őket. Ez egy abszurd, amit az élet írt.

De elmúlik ez is, mint minden, ami született, türelem.

Keresd a jót..

Milyen jó, hogy élnek közöttünk olyan emberi nagyságok mint Tulassay Tivadar,  amíg ilyenek emberek vannak, addig van remény.

Azt gondolom, hogy egy köszönömmel és egy főhajtással tartozunk neki mindannyian.

Én mindenesetre köszönöm, a lekötelezettje lettem Uram, megtiszteltetés lenne számomra, ha bármikor bármit tehetnék Önért.

Élt a házban, ahol felnőttem, a harmadikon egy család. Csonka család volt: Egy férfi a két lányával.

Az asszony egy hajnalon elindult dolgozni, csak a Körtérig ért, egy busz halálra gázolta.. a lányok akkor voltak 10, illetve 3 évesek..

A férfi nem vitt mostohát a házhoz, maga nevelte a lányokat, dolgozott éjt nappallá téve, lett hétvégi telek és autó is idővel. Amikor a nagyobbik lány férjhez ment, a nászékkal összefogva építettek a fiataloknak egy kis családi házat, kezdjenek a gyerekek könnyebben, mint ami nekik jutott, és be is rendezték szépen.

Az apa kettesben maradt a kisebbik lánnyal, aki ekkoriban már egyetemre járt, mérnöknek tanult, és az egyetemen összeszerelmesedett egy fiúval, komoly volt a dolog, együtt tervezték az életet, az apa belegyezett, hogy a fiú költözzön hozzájuk, van hely, de elébb legyen akkor esküvő, aztán majd meglátják, hogyan tovább. A fiú beköltözött, telt az idő, éltek, éldegéltek, befejezték a fiatalok az egyetemet, dolgozni kezdtek, tervezgettek, hogy kéne egy nagyobb lakás, illetve egy kis ház, ahol majd a papával.., mert hogy már gömbölyödött a kisebbik lány hasa..

Egy nyár elejei hétvégi nap rendőrautó állt meg a ház előtt, a kisebbik lányhoz jöttek, illetve érte, vitték magukkal a könnyekkel zokogó lányt.

Nem tudtuk mi történt, mi történhetett, az apa nem volt otthon, csak találgattunk, vártuk a híreket, fejleményeket. Estére hazajött a lány, a nővére hozta, már együtt sírtak...

A papa kiment hajnalban a telekre dolgozgatni egy kicsit a kertben, érett a termés, sok volt a dolog, éppen cseresznyét szedett az unokáknak, és leszakadt alatta az ág.. Szerencsétlenül esett, egy karóba zuhant, hamar meghalt, nem sokáig szenvedett..

Pár nap múlva a szülők újra egymás mellett feküdtek..

Telt az idő, megszületett a kicsi, aki nem ismerhette meg a nagyszüleit..

Én ekkor már nem abban a házban éltem, csak látogatóba mentem egy héten többször is, amikor csak tudtam, hisz a szüleim éltek ott. Egyik este azzal fogadnak, új szomszéd jön, a kisebb lány elköltözik..

Már miért, és hova? Kérdeztem én. Van ennél jobb hely egy gyerekes családnak?

-Tudnivaló, hogy a ház, ahol felnőttem, a Gellért hegy aljában, egy óriási játszótérrel szemben áll..

Nem azért költöznek.. és mesélni kezdtek: A nagyobbik lány a jussát követelte, a lakás a papáé volt, így jog szerint a fele az övé.. A kisebbik lány nem tudta kifizetni a nővérét, hát el kellett adni a lakást.

De hát a nagynak ott van a kacsalábon forgó ház, amit a papa épített, milyen jussról beszél? Mire lesz elég a kicsinek a fele? Hova mennek a gyerekkel? Mit szólna ehhez a papa? Záporoztak belőlem a kérdések..

Mi sem értjük, csak meséljük, mondták a szüleim. Milyen jó, hogy nincs testvérem, gondoltam én..

Ádám és Éva, Káin és Ábel..

Vajon kedvesebb volt-e Évának valamelyik fia?

Ha valóban Ádámtól és Évától származunk, vajon kedvesebb-e bármelyik üküküküküunoka?

Azt mondták a fijjugg, hogy türelem, várjunk, megjönnek majd az unortodox gazdaságpolitika eredményei, gyakorlatilag már látótávolságon belül van a Kánaán..

A fene hitte volna, oszt most még az is lehet, hogy valóban itten van..

Hosszú éveket töltöttem el a Nagycsarnokban, sok mindent megéltem, láttam, hogyan vedlik át hajnalban a spanyol paradicsom és paprika, a ki tudja hol termett krumpli és hagyma, a kínai fokhagyma „magyarrá”.

Találkoztam már ruhaüzletekben a tegnap még a kínai piacon olcsón árult, jeltelen, Kínában készült ruhadarabok nyakába varrt ékes márkajelzőcédulákkal, melyektől a dolog nemzetiséget öltött, és ára ettől rögtön vérszemtől függő sokszorosa lett..

(Kis mozdulatok- nagy hozzáadott érték, s máris szárnyal a GDP :))

Jártam keleten hatalmas élelmiszergyárban, láttam ahogy napi huszonnégy órában millió szám önti a futószalag a termékeket, ugyanazt, csak az első százezerre made in spain, a második százezerre made in france, a harmadikra, negyedikre, n-edikre ki tudja mi kerül, és láttam ezeket az azonos termékeket a világban szerte üzletek polcain egymástól igen csak eltérő áron..

De import tüntetőt még eddig nem láttam.

Ez valódi hungaricum, és maga a spanyolviasz, korszakalkotó találmány, nem mondhatni rá, hogy egeret vajúdtak a hegyek..

Nem kell imádkozni az esőért, hogy nőjön a gomba, nem kell vesződni a kecskével sem, valamint nem kell elzavarni az asszonyt, a lyányt a nagyvilágba nagyurak koszát takarítani, hisz egy új szakma – hivatás? üzletág?- körvonalai rajzolódnak: a bértüntentő..

Szabadalmaztatni kéne mielőtt lenyúlják, és máris megvan az egymillió új munkahely, a gazdasági csoda beköszönt, mert ahogy nézem, a közeli jövőben -szerte a világon- igen csak nagy kereslet lesz rá..

Sajnos így kell kezdjem: Cseppet sem Kedves Fekete György!

Abban a kivételes szerencsében volt részem, hogy az egyik utolsó polihisztor gyermekeként láthattam meg a napvilágot és nőhettem fel, nem hinném, hogy volt műveltebb ember a huszadik században az apámnál, akinek nem volt gond darabokra szedni és összerakni az autóját, bútort készíteni vagy erősítő rendszert, falat húzni és burkolni, és kaszával vágta a füvet, miközben Platónt és Arisztotelészt ógörögül olvasta, Vergiliust latinul, Rousseau-t franciául, Kantot németül, és az sem volt gond a számára, hogy villanyszerelőként tartotta el családját, kereste kenyerét Dr Kerekes András...

Csak azért mesélem el mindezt, hogy tudja: jó iskolába jártam..

Apámtól tanultam azt is: Soha ne azt nézd, mire olyan büszke, mindig azt nézd, mire olyan szerény..

Nos, Önben sajnálatos módon úgy tűnik, semmi néznivaló nincs..

Hiába műveltsége, ha nem párosul alázattal, semmit sem ér..

Ön kontra produktívvá vált, nem tudhatom mi formálta Önt ilyenné, de véljen bár szolgálni bármily nemes ügyet, csak árt neki.

Ön mentálpedagógusnak mondja magát, miközben mint minden szavából kiderül, halvány fogalma sincs sem a pedagógiáról, sem az emberről, történelemtanár, de semmit sem értett meg a történelemből..

Nem magam miatt szólok, tőlem aztán.. nekem mindegy, hozzám nem ér el a szava, mocskolódása rólam lepereg, de azok, akik fontosak nekem, nem tudnak Ön ellen védekezni, miattuk voltam kénytelen felemelni a szavam.

Nincs harag, csak sajnálom Önt, kár Önért.

Az ember nem egy fej, egy törzs, két láb és két kar, az ember egy eszme, egy cselekvési mód, valami, ami mozog és gondolkodik..

Miközben persze tudom, hogy tévedni emberi dolog, de a tévedést belátni gyakran emberfeletti..

Gondolja át, hátha, csodák mindig vannak, lenniük kell :)

Csak hallgattam, nem akartam hinni a fülemnek, reméltem álmodom, rémálmom van, szerettem volna felébredni.

De nem rémálom volt, hanem maga a rögvalóság, az MSZP elnökségére pályázó egykori egyetemi évfolyamtársam nyilatkozott a televízióban.

Az, hogy egy értelmes kerek magyar mondatot nem volt képes összehozni a rutinos nyilatkozó, az egyik fele a történetnek, a másik ennél sokkal szomorúbb, ami miatt az egykori közös egyetemi éveket felemlegettem volt, az a tartalmi része a nyilatkozatnak, már ha ebben az esetben egyáltalán van értelme tartalomról beszélni.

A közgazdaságtudományok doktora szájából két különös kijelentés is elhangzott ez alkalommal:

- pénz mindig van

- engem nem érdekelnek a számok

Hát..legalábbis érdekes kijelentés egy olyan világban, melyben éppen bebizonyosodott, hogy a teljes világ leírható két szám -a 0 és az 1- segítségével, amikor már a szemünknek sem hihetünk, nem tudhatjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy csak egy program..

Legalábbis érdekes kijelentés egy olyan embertől, akit arra próbáltak tanítani oktatói, hogy azok a sztochasztikus kapcsolatok melyek a gazdaságot alkotják, függvényekkel -azaz számokkal – leírhatóak, még akkor is, ha nem feltétlenül ismerjük ezeket a függvényeket, hogy egy közgazda feladata éppen az, hogy az ismert függvények segítségével racionalizálja és szervezze, tegye hatékonyabbá a termelést, a gyakorlati tapasztalatai alapján ellenőrizze ezeknek a függvényeknek a helyességét és törekedjen azok kiigazítására amennyiben az indokolt.

Legalábbis érdekes kijelentés az, hogy pénz mindig van, egy közgazda végzettségű ember szájából egy olyan világban, ahol az emberiség azzal a problémával küzd, hogy bár soha nem remélt mértékben képes előállítani fogyasztási javakat, mely soha nem remélt életszínvonalat biztosíthatna számára, ha lenne pénz, melynek segedelmével hozzá is juthatna. Egy olyan világban, ahol minden van már ahhoz, hogy bőségben élhessen az emberiség, csak a pénz, mely eddig az elosztás eszköze és módszere volt, tűnt el valami számukra érthetetlen okból a semmibe..

Ha ma valami nincs, akkor éppen a pénz az..

De rendben van, nem ismeri fel, nem ő az egyetlen ember az emberiség történetében, aki olyasvalamivel foglalkozik, amihez nem ért, de ha ez az ember reprezentálja azoknak az embereknek a csoportját, akik alternatívát kínálnak a jelenleg regnálóval szemben, akkor ezt én nem nevezném alternatívának, ugyanis mindegy, az egyik tizenkilenc, a másik meg egy híján húsz.

Ugyanis, ha már akasztanak, teljesen mindegy, hogy milyen színű a madzag és hogy hívják azt, aki kirúgja a sámlit..

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nem tudhatom hát azt sem, hogy Kertész Ákosnak mit jelent.

„nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.”

Én nem tudnék elmenni, engem vinni kell.

Gyermek voltam még, a nyarakat rendre a határon kívül töltöttem el, falun, magyar környezetben, de Jalta következtében egy másik országban. Amikor jött velem a vonat  mindig tudtam, hogy mikor értem haza, bár nem volt tábla, nem volt jel, csak az ég lett kékebb, csak zöldebb lett a fű..

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent..

Nekem itt van eltemetve apám, nagyapám és dédapám, itt ismerem minden virág nevét.

Sok helyen jártam a világban, jártam más kontinenseken is, láttam csodákat, vágytam is talán rájuk, mégis, csak úgy mint IT, egy idő után csak arra vágytam: haza..

Mily fura a magyar nyelv, azt mondjuk haza megyek, és a helyet jelöljük meg, ahol lakunk, de azt mondjuk haza megyek, és a helyet jelöljük meg vele, ahol anyánk lakik, vagy anyánk sírja van..

Haza..

Mit is jelent e fogalom?

Lehet-e szebben és pontosabban megfogalmazni mint Radnóti tette?

Van-e értelme az életnek, ha nincs haza?

Én egy olyan világban szeretnék élni ahol minden gyermek játszhat, képességei szerint tanulhat, bontakoztathatja ki szabadon képességeit, ahol egyetlen gyermek sem éhezik és nem hal meg gyógyítható betegségben.

Én egy olyan világban szeretnék élni ahol embernek nem kell embertől félnie, ahol az adott szó szent, az igen igent jelent, a nem pedig nemet, egy olyan világban, mely a bizalmon alapul.

Én egy olyan világban szeretnék élni ahol minden felnőttnek dolga van, ahol minden felnőtt érzi és tudja, hogy szükség van rá, érezheti és tudhatja, hogy hasznos és megbecsült tagja a társdalomnak, ahol nincs úr és szolga, ahol emelt fejjel járhat mindenki.

Én egy olyan világban szeretnék élni ahol a természeti erőforrások felhasználásnak célja az emberiség szükségleteinek minél magasabb fokon való kielégítése, életminőségének, életfeltételeinek és lehetőségeinek javítása.

Én egy olyan világban szeretnék élni ahol a rangot nem az adja az embernek, hogy mit és mennyit tud elvenni a másiktól, a közösből, hanem hogy mennyivel tudja gyarapítani azt.

Én egy olyan világban szeretnék élni ahol minden ember vallja: az ember nem fehér és férfi, de nem is csak egy fej, egy törzs, két kar és két láb, hanem az ember egy eszme, egy cselekvési mód, valami, ami mozog és gondolkodik.

Én egy olyan világban szeretnék élni ahol minden ember vallja: Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényadás elveként érvényesülhessen.

Én egy olyan világban szeretnék élni ahol minden ember tudja, hogy a Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

És ez nem csak az én kommunizmusom, hanem ez a kommunizmus maga.

Aki meg nem egy ilyen világban szeretne élni, hanem egy olyanban, mint a mostani, melyben állandóan rettegni kell, hogy ki hol döf belénk kést valóságosan vagy virtuálisan, rettegni, hogy lesz-e holnap is munka, lesz-e fedél, és kenyér az asztalon, ahol már az orvosban sem bízhatunk, hogy azért írja-e fel nekünk a gyógyszert, mert attól meggyógyulunk, vagy csak a gyógyszergyár jutalmára hajt, ahol naponta gyermekek ezrei halnak éhen, gyermekek milliói írni olvasni sem tanulhatnak meg, ahol emberek milliói halnak meg minden évben gyógyítható betegségekben, ahol emberek milliárdjai középkori nyomorban tengetik el egyetlen életük, az kéretik nem nyivákolni, ha a vesztes oldalra került.

Aki meg a nyertes oldalon van, annak kéretik nem elfelejteni, hogy valójában semmi sem az övék két dolgot kivéve, hisz a többit bármikor bárki elveheti tőlük, mindenkinek csak az az övé, ami a fejében és a szívében van...

És most lehet kommunistázni :)

Éppen külhonba készülök, repülőjegyet kell vennem, és ennek kapcsán  belém villant, hogy valami megint véget ért, megint szegényebbek lettünk, valami jót-fontosat megint elvettek tőlünk, egy apróságnak tűnő, de mégis csak nagy dolgot..

Egy újabb soha már..

Milyen jó volt egy idegen országból végre hazafelé indulva a repülőtéren átadni a beszállókártyát a kapuban álló egyenruhásnak, aki mosolyogva köszönt ránk: Jó napot kívánok! Milyen jó volt azt mondani: Jónapot! Milyen jó volt belépni a repülőbe, kézbe fogni a friss magyar napilapot, és nekilátni elolvasni, valami elmagyarázhatatlan melegséggel a szívemben várni a felszállást: végre hazaértem, itthon vagyok!

„S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már! „

A minap estefelé kissé betelt a pohár, és elkeseredésemben az asztalra csaptam:

Elegem van, elegem van! Gyűlölöm a kapitalizmust, gyűlölöm, szocializmust akarok! Munkanélküliség? Mi a fenéről beszélnek? Annyi munka van, hogy majd belerokkanunk! A belünk kilóg, de nem haladunk, ha még egy fél tucat ember sertepertélne itt, akkor is jutna mindenkinek annyi munka, hogy nem unatkozna senki egy percet sem!

Hogy vinné el az ördög ezt a rendszert azzal együtt, aki kitalálta!

Dolgozóim kissé megszeppenve hallgatták a kitörésemet, azt gondolták, hogy elégedetlen vagyok velük, pedig dehogy, húzzák szegények velem az igát, ahogy csak inuk bírja.

Valóban a rendszerrel vagyok elégedetlen, mely milliókat szorít tétlenségre, a társadalom jólétéhez szükséges munkák meg nem haladnak, hiába feszíti erejét a végsőkig az, aki még dolgozhat.

Eszembe jut az átkosban annyit szidott belső munkanélküliség, erről meg a kérdés: gondolkodtál már ma? Otthon le szoktál ülni, ha kész a munka, vagy nekiállsz újra takarítani, csak azért hogy takaríts? Mosol kézzel a mosógép mellett, csak hogy dolgozz, vagy leülsz inkább elolvasni egy könyvet, megnézni egy filmet, amíg mos a gép? Mert ha az utóbbi, akkor te egy belső munkanélküli vagy!

Belső munkanélküliség? Szép álom, napi 18 órákat dolgozom mint állat a rezsiért és a kenyérért, és rettegve számolom este, hogy elég-e a bevétel az adókra és a költségekre, elég-e ahhoz, hogy holnap is kinyithasson a bolt, hogy holnap is dolgozhassak még? Lázasan jár az agyam, hogy mit lehetne tenni, hogy tartani tudjam az embereimnek tett ígéretet, mely szerint amíg nekem lesz mit ennem, addig nekik is lesz, ha húzzák velem az igát.

Még nem tudom mit fogok kitalálni, de valamit muszáj lesz, a szavam, az életem, a gyerekeim és az 5 éves unokám élete a tét.

Közgazda vagyok, jól felkészített, pontosan tudom és értem, hogy mi történik most és miért, mi fog következni, ha nem húzzuk meg a vészféket, csak azt nem tudom, hogy hogyan kell túlélni ezt.

A francba, hogy a Koponyányi Manyók enne mindnek a hasáról, hogy az ördög vinné a pokolra a sok deréktájon agyközpontút, akinek köszönhetjük ezt!

A francba, mennyire igaz, hogy az emberek racionálisan fognak cselekedni, feltéve, hogy minden más lehetőséget kimerítettek!

Van egy vonatkozó vicc:

Az Úr megelégeli az emberek bűneit, és magához hívatja a vezetőiket, közli velük, hogy vége, újabb özönvízzel árasztja el két hét múlva a Földet.

A vezetők hazatérnek és tájékoztatják népeiket:

1. Polgártársak! Az Úrtól jövök, aki megelégelte ostobaságunkat és hitványságunkat, és ezért két hét múlva elpusztítja ezt a világot. Két hetünk van. Mulassatok, mától minden ingyen van, valósítsátok meg amiről álmodtatok!

2. Elvtársak! Most jövök a Központi Bizottság legfelsőbb üléséről, a döntés szerint két hét múlva világvége van. De addig is kérek mindenkit, hogy maradéktalanul teljesítse az öt éves terv időszakos előírásait!

3. Testvéreim! Az Úrtól jövök, rossz hírem van, két hét múlva újabb özönvízzel árasztja el a Földet, azaz két hetünk van megtanulni a víz alatt élni.

Testvéreim, vajon elég lesz?

Azonos élethelyzet, eltérő válaszok

A baj nagyobb, mint gondolnánk, mélyebbre ásta magát a kór, mint az első látásra látszik.

Két hét év körüli gyermek szocializációja és gondolatai a világról:

Az első az én fiam, akivel hét évesen hazafelé menet az iskolából mindig meg kellett állni egy kicsit bámészkodni a kis kóceráj trafik kirakata előtt, ahol sok gyerekszívnek kedves dolog kellette magát.

Volt, hogy be-be is tértünk, időnként valami apróságot megvenni, de inkább csak az ácsingózás pillanatai voltak ezek: azt is szeretném, meg azt is, meg az is jó lenne.. Egyszer valami méregdrága -legalábbis számunkra akkor csillagászati összegbe kerülő- távirányítós autó jelent meg a kirakat közepén, a pöttöm ki is szúrta, és határozottan rámutatott: azt szeretném! Lévén következetes nevelési elveim közé tartozott, hogy soha nem becsapni a gyereket, soha nem kelteni benne hiú reményt, erre az volt a válasz, hogy kisfiam, mi azt nem tudjuk megvenni, az nagyon drága, nekünk nincs annyi pénzünk! A kis ember erre felemelte a fejét, feddő pillantással nézett rám, és azt mondta: hát dolgozzatok többet !

Erre a mondatra valami elmondhatatlan büszkeség és boldogság öntött el, nevetve felkaptam, magamhoz szorítottam, és megígértem neki, hogy ok, majd igyekszünk!

A második történet napjainkban játszódik, egy hipermarketió játékrészlegén, a helyzet hasonló:

hét év körüli fiúgyermek, ácsingózás, méregdrága játék, anya válasza: nincs annyi pénzünk, nem tudjuk megvenni.

A gyermek válasza erre azonban „egy kicsit” más volt:

A gyermek értetlen-türelmetlen hangon rászólt az anyjára: akkor vegyél ki a falból!

Hát igen, gondoltam erre én, ez a világ már csak olyan, hogy az emberek egy részének a fejében az van, hogy a pénz a falból jön.. Csak úgy van, csak úgy lesz, lehet csinálni, lehet keresni.

Hogy ez még milyen gondolati torzuláshoz vezet, és annak milyen eredményei vannak, annak illusztrálására elmesélek ismét egy történetet a legutóbbi tiszai árvíz idejéből.

Csak az ár szélét elkapó egyik falu polgármestere panaszkodott, hogy mekkora kár érte az ő falujukat is, mert nem volt pénzük rá, hogy kitisztítsák- kimélyítsék a vízelvezető árkokat, ezért aztán a víz alámosta a házakat és tönkre tett rengeteg használati tárgyat is, amit nem fognak tudni pótolni az emberek ha nem kapnak segítséget, lévén a falu nagyobb része évek óta munkanélküli, nincs nekik miből. Mindezeket komolyan mondta, hitte, hogy amit mond az igaz..

Amit én gondoltam erről, annak az eleje nem nagyon tűr nyomdafestéket, hát azt a részt kihagynám, és a szalonképes résztől folytatom:

-Amputálták mindenkinek a kezét vagy nem volt ásótok meg időtök ásni?

Hogy ez a gondolkodási torzulás, ez a gondolkodási hiba kiteljesedve milyen torzuláshoz, milyen globális tragédiákhoz vezet, hogyan mossa-nyeli el emiatt egy virtuális ár a mi házainkat és használati tárgyainkat -azaz a múltunkat- és teszi tönkre a jelenünket és lehetetleníti el ezen gazdag, az élethez minden feltételt megadó bolygón a jövőnket is, azt szépen mutatja az a jelenség amit pénzügyi válságnak neveznek a világban.

Pedig mindannak a tragédiának az oka, ami ma történik a világban nem egy ismereteink hiánya miatti kivédhetetlen természeti csapás, hanem csak egy definiálási és gondolkodási hiba, annak meg nem értése, hogy mi a pénz..

Az persze egy másik dolog, hogy ha a pénz mibenlétét sikerül megérteni, akkor szükségszerűen el fogunk jutni addig a gondolkodásban, hogy a mai társadalmi-gazdasági gondok valódi felelőse a termelőeszközök magántulajdona.

És most lehet marxistázni, lehet komcsizni, tőlem aztán.. nekem belefér.

Nem azért mondom mindezeket, mert savanyú a szőlő, ugyanis a történetben én nem Marx vagyok, hanem Engels :)

Avagy a fogalmak jelentésének nem ismeretéből eredő hibák.

Sajnos gyakran esünk abba a hibába, hogy úgy használunk szavakat, hogy nem ismerjük a pontos jelentését, ami időnként mókás, időnként tragikus eredményre vezet.

Jelen helyzetben éppen ez utóbbit vagyunk kénytelenek megtapasztalni.

Jelesül ez a szó most a szuverén.

Vegyük vizsgálat alá hát ennek a szónak a jelentését, és jelentésének következményeit.

A szuverenitás politikai filozófiai megközelítésben a független, nem korlátozott törvényhozói jog, a legfőbb függetlenséghez és hatalomhoz való jog, mégpedig olyan függetlenséghez, és hatalomhoz, mely abszolút, vagy transzcendensen a legfőbb.

Olyan jellemző, mely abszolút és oszthatatlan, melyben nem lehet részesedni, nem tűr fokozatot, mely a politikai egésztől függetlenül saját jogaként illeti meg a szuverént.

Mivel ez a hatalom abszolút, senki és semmi nem vonhatja felelősségre.

Az isteni hatalom szuverén, nem tartozik felelősséggel, nem kérhető számon, egy elkülönült egész, szuverén a teremtett világ fölött.

Ha egy nép átruházza törvényhozó hatalmát egy vagy több személyre -szuverenitását választott képviselői útján gyakorolva- ,  akkor, ha ez megvalósult, nem lehet feltételhez kötni, a felruházott elkülönül a néptől, nem része többé a népnek és a politikai közösségnek, elkülönült transzcendens egésszé válik, mint a szuverén élő személye, aki uralkodik a politikai közösség fölött.

A szuverenitás olyan függetlenséget és hatalmat jelöl, amely elkülönülten és transzcendensen legfőbb, és melyet felülről gyakorolnak a nép felett.

Ilyennek vélték magukat az abszolút monarchiák uralkodói, logikailag helyesen, ezen hatalmukat istentől származtatva.

A mai modern parlamentáris demokráciában az abszolút uralkodók szerepét a „választott képviselők” töltik be, lévén: „minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.”

Ezért mondta Rousseau, hogy az a nép, amelyik képviselőket választ többé nem szabad.

A helyzet abszurditását az adja, hogy a nép, mivel nem tud elkülönülni önmagától, és nem tud önmaga felett állni sem, és mivel viselnie kell döntései következményeit, felelősséggel is tartozik, azaz nem szuverén, és így szuverenitását, mint néki nem lévőt átruházni sem tudja, azaz a néptől származtatott szuverenitás lehetetlenség, fogalomzavarból eredő logikai hiba.

A szuverén állam azonban valóban olyan hatalommal rendelkezik, ami abszolúte a legfőbb, s ez a hatalma a politikai közösség vagy a nép fölött annál megkérdőjelezhetetlenebbé válik, minél inkább összekeverik a politikai közösséggel, vagy a nép megszemélyesítésének hiszik, és ezek az államok a szuverenitás belső logikájából következően a totalitarizmus felé fognak hajlani.

Az ember  nem szuverén, hanem autonóm, a szabad akaratából következően törvényhozó képességgel rendelkezik önmagára vonatkozóan, rendelkezik önmaga fölött. Az autonómia, az önrendelkezés viszont nem ruházható át, mert ha más rendelkezik fölöttem, akkor már nem én rendelkezem magam felett, és amikor más rendelkezik felettem, az elnyomás és diktatúra.

Akár a szuverenitás, akár az autonómia felöl közelítünk, egyértelműen bebizonyosodik, hogy a modern visszahívhatatlan és számon kérhetetlen képviseleti parlamentáris demokrácia bizony diktatúra.

Csak az emberen/embereken múlik, akinek-akiknek a kezébe adjuk e fegyvert, hogy használja-e ellenünk. Most olyanéba adtuk, de ha nem látjuk be, hogy ez a mi hibánk, a mi fogalomzavarunkból eredő gondolkodási hibánk, akkor mindig lesz fegyver, és lesznek emberek, akik használni is fogják.

Mint most éppen módunkban is van ezt saját magunknak megtapasztalni. Volt már ilyen, nem is egy, de hát más kárán csak a bölcs tanul, az okos csak a sajátján képes, az ostoba meg a sajátján sem ...

Bölcsek már nem voltunk, kérdés már csak az, hogy okosak vajon leszünk-e?

Szerintem hibás gondolkodás a másikat teljesen tökkelütöttnek nézni, csak mert nem úgy gondolkodik mint mi. Sokkal jobb dolog feltenni a kérdést, miért csinálja ezt, mi a célja?

Mit akar elérni?

Miért jó dolog valakinek bebetonozni magát a hatalomba egy totálkáros országban, miért jó dolog valakinek, hogy miután hosszas küzdelemmel végre beverekedte magát a világ „elitjébe”, rögtön ki is rekeszti magát onnan, miért jó valakinek saját maga alatt vágni a fát, aki egész életében a hatalomba készült, miért követ el politikai öngyilkosságot?

Ezen gondolkodtam, miközben az operaház előtti tüntetésről szóló híreket olvasgattam.

Ezek a fiúk cseppet sem hülyék és sok lépésre gondolkodnak pontosan tervezve, minden részletre gondolva előre, mint azt az elmúlt évtizedek bizonyítják, tudatosan és kitartóan törnek a céljaik felé.

De mi lehet ez a cél? Miért kellett egy romhalmazban bebiztosítani a hatalmat?

Felidéztem a múltat, eszembe jutott az alkotmányos jog hülyének lenni: Kaya Ibrahim és Josip Tot, a tökéletesen végrehajtott, bizonyíthatatlan, jogilag támadhatatlan és mégis nyilvánvaló csalárd csőd.

A mozaikok lassan összeálltak, bevillant: Ezek vabankra készülnek, a régi, kicsiben már bevált módszert próbálják meg nagyban: Jézusom, ezek államcsődre játszanak!

A csőd ugyanis csak látszólag biztosan rossz dolog, van vele ugyan némi átmeneti kellemetlenség, de ha ügyesen csinálja az ember, mint tudjuk az a világ seftje, fel lehet állni a padlóról, és óriási vagyonokat is lehet szerezni vele.

Mi is történik egy országban amikor államcsőd van? Legelébb is elzavarják azokat, akik éppen a hatalomban voltak, jön egy új gárda, próbál ezt azt, vagy sikerül vagy nem, a régi meg a szégyenpadra kerül. Azaz, ha végig akarják csinálni, ha a csőd előnyeit is élvezni akarják, akkor a legfontosabb számukra, hogy ezt az elzavarást megakadályozzák, éppen most ünnepelték, hogy ez úgy tűnik, sikerült...

A fene tudja, hogy mi van a háttérben, kivel milyen háttértárgyalás volt, mi van inkább a tarsolyban Oroszország vagy Kína, de hogy valami van, abban biztos vagyok, nem nagyon bízták ezeket a dolgokat eddig sem a véletlenre.

Hát kapaszkodjatok felebarátaim, tartok tőle, hogy kissé  rázós utazás vár ránk..

Karácsony van, munkaszünet, hát több időm van a konyhában sertepertélni, alkotni a családnak valami finomat, és közben háttérzajnak megy a Tv, hogy közben okosodjak egy kicsit. - Főzés közben általában főzős műsorokat nézek- a jó pap is holtig tanul elve alapján.

Éppen Gordon főz, azaz malájföldön jár, tanulja az ottani kultúrát és ízeket. Kiderül, hogy malájföldön egy ifjú párnak a legfőbb jókívánság a gazdag gyerekáldás. Miközben ezt hallom beugrik a pár napos hír, egy thaiföldi, ahol is légi kísérőként újításként transzvesztitákat alkalmaznak, és közben beszélnek arról is, hogy Thaiföldön miért olyan sok a transzvesztita. Elmondják, hogy arrafelé nincs nyugdíj, az idős emberek „nyugdíja” a sok lánygyerek, aki velük marad és gondoskodik róluk, és ahol nem születik lány, ott a legkisebb fiút gyakran lánynak nevelik..

Erről eszembe jutott a több éves küzdelmem, amikor apám korai halála után hosszan kellett győzködnöm anyámat, hogy költözzünk össze, a két lakásból csináljunk egyet, mert sem időm sem pénzünk nem lesz két háztartást fenntartani. Még ha lenne is pénzünk, micsoda pocsékolás, a kályha nem számolja, hány embernek ad meleget, a fény sem, hogy mennyinek világít, a tűzhely mindannyiunknak főz, a gépbe befér még egy adag ruha, ahol négy ember jóllakik az ötödik sem marad éhen, és még hosszan lehetne sorolni az előnyöket, miközben hátrányai nincsenek. Több mint húsz éve élünk újra együtt – hosszabb ideje, mint az elköltözésemig- és vagyonokat spórolunk a közös háztartással. És rengeteg időt, nem kell utazni, hogy lássam, hogy segíteni tudjak, gondoskodni róla, hogy betegségében ápolni tudjam őt..

És eszembe jutnak a lakáshitelesek..

A létezőben hibás koncepció alapján épült rengeteg apró lakás, ahol a felnövő -gyarapodó család már nem fér el, és egy idő után szétköltözve atomjaira hullik, amit a fogyasztói társadalom még fokozni tudott, a rengeteg szingli, mert hát el kell adni azt a rengeteg lakást, amit építeni kell, hogy nőjön GDP, meg azt a rengeteg lakásfelszerelést, ami a berendezéshez szükséges, a plusz hőt és áramot, mely szintén a GDP növelés része.

Eszembe jut Európa gondja- az elöregedő-fogyó tárdadalom- a nyugdíjrendszer kontinens szintű összeomlása, nincs aki eltartsa a magukra maradt öregeket, akik még egy másik társadalomszerkezetben nőttek fel, öreg napjaikra nem pénzt tettek félre, hanem gyereket neveltek, ahogy évmilliók óta teszi az ember, benépesítve a földet..

És eszembe jut a mérhetetlen gazdagság, a mindenféle földi jótól, technikai csodáktól roskadozó polcok, tömött raktárak, a leálló gépsorok, a hazazavart munkások, mert nincs hova tenni, amit ontanak..

Eszembe jutnak a százezer m2 számra üresen álló házak meg a félkészen otthagyottak, miközben embereket még az odújukból is az utcára lökünk, de ha az utcára lökött között gyermek is van, őt „gondosan” zárt intézményben helyezzük el: állami „gondozásba” vesszük. Hát van ennél hazugabb és álságosabb?

Karácsony van, mely az egyik leghazugabb és legálságosabb ünnepe lett az emberiségnek, a nem létező, szétvert családok, a nem létező kereszténység, a nem létező szeretet és szolidaritás ünnepe. Nem számít, hogy egész éveben rá sem nézünk a másikra, öljük egymást, gáncsoljuk ott, ahol csak lehet, versenyezz vele, légy versenyképes, győzd le! csak most rohanj el a boltba, és vegyél meg mindenféle lomot, aztán zabáld halálra magad, már nem az a jelszó, hogy gyűjtsd a vasat és a fémet, azzal is a békét véded, hanem Vegyél! Vegyél! Vegyél! Növeld GDP istent!

A Pápa bíborban-bársonyban fohászkodik a szeretet istenéhez az aranytól és márványtól csillogó templomban, miközben a „hívek” éhen halnak vagy megfagynak a gondosan zárt templomajtók előtt, hisz aki a fogyasztói társadalomnak nem kell,  azt még isten sem szereti, a versenyből kiesettek, a vesztesek neki sem kellenek, hogy vinné már el őket az ördög!

Boldog Karácsonyt "keresztény" Európa, Boldog Karácsonyt "keresztény" Magyarország!

Egy csodálatos ember tanította a magyar nyelvet és irodalmat, vele a gondolkodást középiskolában nekünk: Sz. Gyürei Vera. Még ma is hallom a hangját, ahogy kiabált amikor egy egy mű elolvasása után a műről beszélgetve azt mondta a felszólított, hogy a költő arra gondolhatott, azt akarta mondani, amikor ezt írta, hogy.. Ekkor jött a felcsattanás: engem nem érdekel, hogy mire gondolt a költő, amikor írta, azt maga nem tudhatja, engem az érdekel, hogy mire gondol maga, amikor olvassa!
Igen, valóban ez csak az érdekes, mert amikor egy szöveget hallunk-olvasunk, az agyunk dekódol - hisz a szavak csak kódok- melyek segítségével megpróbáljuk gondolatainkat átadni, kifejezni, kicserélni.  Ahogyan a muzsikus egyszer csak papírt ragad, és hangjegyeket rajzol, hogy "elmondhassa" mindenkinek amit ő belül hall, úgy nekünk betűk kellenek.
Hosszú tanulási folyamat az egyezményes kódok megjegyzése, emlékezzünk rá, amikor egy gyermeket beszélni tanítunk, valamire rámutatunk, és hangokat hallatunk hozzá, valamit teszünk, és hangokat hallatunk hozzá, rendre ugyanazokat. Ugyanezt tesszük később, amikor egy új kódrendszert, egy másik nyelvet tanítunk az egyik kódrendszert már ismerőnek.
Évek óta egy soknyelvű /kódú/ környezetben dolgozom, gyakran fordul elő, hogy a vevő csak valami fura ismeretlen nyelven tudja a nevét annak, amit keres. Bár az évek alatt sok mindennek sok nyelven megtanultuk már a nevét, de persze többen vannak, amikét nem. Ilyenkor jön a technika nagy vívmánya az internet. A vevőt odainvitáljuk egy számítógép elé, kinyitjuk a guglit, beütjük bele a betűket, és azt kérjük a géptől, hogy mutasson képeket. A gép mutat, a vevő meg az egyikre rámutat: ezt szeretném! Ya, olyanunk van, mondjuk mi, és a vevő kezébe nyomjuk, miközben mondjuk neki a magyar és az angol nevét, hogy máskor-máshol egyszerűbb legyen neki.
Ma itthon anyanyelvemen beszélgetve felebarátaimmal gyakran érzem úgy, hogy nekünk is le kellene ülni egy gép elé, beütni a gugliba a szavakat és kérni, hogy mutasd, mert biztos vagyok benne, hogy nem ugyanarra gondolunk, amikor ugyanazokat a hangokat mondjuk-halljuk, szinte úgy érzem, hogy nem beszélem a saját anyanyelvemet, és már értem, hogy miért volt akkora csapás Bábel, mit jelent, amikor összezavarják az emberek nyelvét.
Nem tudunk beszélgetni, nem tudunk gondolatokat cserélni, nem vagyunk képesek ezáltal összeadni a tapasztalatainkat.
Két példával érzékeltetném, "két képet mutatok",  hogy érthetővé, azonossá tegyem, hogy mire gondolok:
Az egyik az odüsszeuszi csel a Küklopsztól való megszabadulásra: Senkise néven mutatkozik be neki, így aztán amikor a Küklopsz a fájdalomtól üvöltve hív segítséget miután az akhájok egy szörnyű tüzes karóval kiszúrták a szemét, senki sem siet a segítségére, mert a kérdésre, hogy ki bántott a válasz az, hogy senkise..
A másik egy Colombo filmben szerepelt: a vérebek ölésre hívó szava így hangzott: rózsabimbó..
Amikor a "költő" arra gondolt, hogy ölj, azt mondta: rózsabimbó. A kutyák értették, mert a jel egyezményes lett köztük, ők helyesen öljnek dekódolták a kódokat.
De mire gondolunk mi, amikor azt halljuk: rózsabimbó?
És mire gondolnak ők, és mire gondolunk mi, amikor azt mondják, azt halljuk: alkotmány, megvédjük, arányos, igazságos, és hosszan sorolhatnám az ellopott szavakat...
Ha előbb nem is, de két év múlva le lehet váltani a regnálót, és eltörölni az összes ostoba gonosz szabályt amit hoztak, és lehet más szabályok szerint játszani, de a majd húsz év alatt összezavart  kódrendszert nem lehet két év alatt egységesíteni.
Mert az ember számára a tanulásnál csak a felejtés nehezebb.
Könnyen beszélek erről, mert hosszú évek tapasztalatával teszem, egy olyan játékot játszom évtizedek óta, mely egy speciális kódrendszer hibátlan ismeretén alapul, nevezetesen bridzselek.
Mint sokak előtt bizonyára ismeretes, a bridzsben mindössze 15 szó használható, és ennek segítségével kell átvinni minden információt a lapunkról a partnernek. Ha a kódrendszer jó, akkor a partner egy kis "csevely" után megtudja, hogy a mi kezünkben pl AKJxxx, Kx, Dx, xxx van, és a saját kezében látott lapok segedelmével meg tudja számolni, hogy nagy valószínűséggel hány ütést lehet milyen adu mellett vállalni. Viszont akár a kódoló hibázik, akár a dekodoló, akkor baj van, mert a terülésnél kiderül, hogy egész más lapok vannak, mint amire gondolt..
Ezt kódrendszert licitrendszernek hívják, és az igazán komoly gondok akkor kezdődnek, amikor valaki új licitrendszert tanul, mert belátja, hogy egy másik rendszer segítségével több információ cserélhető ki. Ekkor jön elő az a gyakori hiba, hogy a nem kellően rögzült új kódrendszer helyébe a mélyen rögzült régi kódolása vagy dekódolása lép, és totális félreértés, általában nagy bukás és nagy veszekedés lesz a vége..
Hát mi most itt tartunk, a totális félreértésnél, a nagy bukásoknál és veszekedéseknél, mert lassan képtelenek vagyunk átadni az információt, gyakorlatilag más licitrendszert játszunk..
Ez Orbánék fő bűne.
Szerintem.

Általában békés ember vagyok, nehéz kihozni a sodromból, ha egy probléma jön szembe mindig azt mondom, nyugi, a problémák arra valók, hogy megoldjuk őket, nem arra, hogy egymásnak essünk..

Mondom általában, mert vannak kivételek, van amikor a legkisebb zavaró körülményre leblokkol az agyam és az indulataim reagálnak. Az enyémek ismernek már, ilyenkor elzavarnak enni..

Szerencsés ember vagyok, az édesanyámmal egy háztartásban élek, pedig magam is jócskán elmúltam már ötven, de még mindig minden este terített asztalon gőzölgő finom vacsora vár amikor hazaérünk. Vacsora után mindig jön, és megkérdi, holnap mit főzzek? Nem tudom édesanyám, találj ki valamit, -mondom az esetek többségében- csak sok hús legyen benne, mert különben már délben szédelgek az éhségtől. Mivel sokat dolgozom, sok energiát használok el és fel, hát kell az energiaforrás is hozzá.

Éhesen nem lehet dolgozni és éhesen nem lehet gondolkodni és tanulni sem, az agy egy része kikapcsol valamiért, és az éhes ember éhes állattá változik. Az élő szervezetek önmaguk fenntartásához is energiát használnak fel, és ez az energiafelhasználás mindent megelőz- az élet él és élni akar- először nem az egész agy kapcsol ki, csak a tudat, csak az ember.

Én sokat voltam már éhes, de még soha nem éheztem, viszont hosszú évek óta figyelem saját gondolkodásomat, így vettem észre magamon ezt a determinizmust. Abból a tényből kiindulva, hogy én is csak egy ember vagyok, egy a sok közül, arra gondoltam, hogy más is így van ezzel, és figyelni kezdtem. Másnál is így van..

Éltem, éltünk egy országban, melynek bár meglehet, voltak hibái, de volt egy elvitathatatlan érdeme: nem volt benne éhező gyermek és éhező felnőtt sem.

Ugyanígy van a hideggel és a meleggel is, az emberi szervezet és az agy is csak egy bizonyos hőmérsékleten működő képes, bár az agy másként kapcsol ki hidegben és melegben, de kikapcsol, ezt tény. (Aki járt már igazán meleg éghajlatú országban megérti miért találták ki a szieszta intézményét arrafelé.)

Éltem, éltünk egy országban, melynek bár meglehet, voltak hibái, de volt egy másik elvitathatatlan érdeme is: nem volt benne fázó gyermek és fázó felnőtt sem.

Ma élünk egy országban, melynek nincsenek érdemei, hisz gyermekek és felnőttek egyre nagyobb tömegei éheznek és fáznak benne, miközben a föld a talpuk alatt a bolygó egyik legértékesebb termőterülete, és az ember számára egyik legkellemesebb égövön fekszik.

Élünk egy országban, melyben lassan már senki sem érzi jól magát:

„Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény. „

Már nem gondolkodunk, csak rettegünk, félünk a mától, a holnaptól, egymástól.

Már nem tudunk bízni senkiben és semmiben, már nincs ember, nincs gondolat, csak állati indulat van, ne nyúlj hozzá! Az enyém! És marakodunk minden koncon, mint az éhes farkasok.

És eszembe jutnak Rousseau szavai:

"Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat. Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi nem, ha valaki kiszakítja a jelzőkarókat vagy betemeti az árkot, és így kiált társaihoz: Ne hallgassatok erre a csalóra! Elvesztetek, ha megfeledkeztek róla, hogy a termés mindenkié, a föld pedig senkié!"

Hát most elveszünk..

Mert ahogy nem lehet rozsot vetni, és azt várni, hogy majd búzát aratunk, úgy nem lehet kisajátítani a természet erőforrásait sem, ha eredményként  embert, és a minden ember számára emberhez méltó életet akarjuk.

Nekem az átkosról a rút kiskacsa meséje jut eszembe, csak nem volt türelmünk megvárni amíg felnő, megöltük, mielőtt hattyúvá válhatott volna...

Az ország nem látja a béka fenekét, az önkormányzatok meg még kevésbé. Az egészségügyi intézmények kínlódnak, az iskolák szintén, az utak romokban, a tömegközlekedés hörög.

De a város teljes ünnepi díszfényárban, vagyonokért feldíszítve, mely díszek óránként vagyonokért ragyognak..

Budaörsön lakom, kora reggelenként indulok dolgozni, pont a világosodással egy időben, be a Nagyfaluba. Nálunk már lekapcsolják a közvilágítást, hisz már világos van, de a közigazgatási határtól minden lámpa ezerrel ég. Fél óra a különbség a két lekapcsolás között. Eljátszom a gondolattal, hogy ha csak egy napi költségkülönbözet az enyém lehetne, mi mindent tudnék csinálni abból..

És a város az egész éviből?

És ha egy kicsit összekapjuk magunkat, hány ilyet tudnánk még mondani?

Teljesen igaza volt Liskának, amikor azt mondta: a pénzköltés legkevésbé hatékony módja az, amikor más pénzét másra költjük.

Na de ennyire?

Munkásszülők gyermekeként nőttem fel, mindennapi életem része volt a fizikai munka, segítenem kellett a háztartásban anyámnak és a műhelyben apámnak. Anyámtól, nagyanyámtól megtanultam főzni- sütni, mosni-vasalni, varrni, kötni, horgolni, apámmal meg készítettünk bútort, rádiót, festettünk- mázoltunk, csempéztünk, fúrtunk-faragtunk, javítgattuk a gépeket, melyekkel a nők dolgoztak. Apámnak komoly kis műhelye volt a pincében, mely mára már az én házamba költözött: szerszámok serege katonás rendben, és mindenféle szerelési anyag, hogy ha kell, kéznél legyen.

Apám villanyszerelő mester volt, de élete során sok más szakmát is kitanult az építkezéseken, melyeken dolgozott. Apám, Dr Kerekes András, a jogtudományok doktora, aki nyolc nyelven írt- olvasott- beszélt, műveltsége kiemelkedő volt, kvázi egy két lábon járó lexikon, nem gondolta, hogy kevesebb lesz, ha a kezébe fog egy szerszámot, büszke volt inkább rá, hogy ő ezt is meg tudja csinálni. A tudás számára nem több jog volt, hanem több felelősség és kötelesség.

Mindezt azért mesélem el, hogy érthető legyen, hogy mennyire természetes volt az amikor zsebemben a budapesti közgazdasági egyetem diplomájával az első dolgom volt segédmunkásnak elmenni a választott szakterületemen, hogy megtapasztaljam, tudjam és értsem azokat a munkaműveleteket és munkafolyamatokat, melyeket egyszer majd szervezni és irányítani gondolok.

Mindezt meg azért mesélem el, mert értetlenül nézem, hogy tanult kollégáim, akik életükben még egy napot sem dolgoztak, soha egy szerszámot sem fogtak még a kezükbe, soha meg sem próbálták elkészíteni azt, amiről mégis megmondják, hogy hogyan kellene csinálni.

Nem értem, hogyan gondolják irányítani azt, amit maguk még soha nem próbáltak meg?

Lehet-e közgazda, mondhatja-e magát valaki közgazdának, aki azt sem tudja mi fán terem a gazdaság, hogyan állnak elő a javak, melyek előállítási folyamatainak szervezése, összehangolása és irányítása lenne végül is a közgazda feladata?

Csak állok és bámulok amikor gazdasági válságról beszélnek tanult kollégáim, és ostobábbnál ostobább megoldási javaslatokkal állnak elő az elhárítására. Nektek is kár volt tanulni, gondolom magamban, jobban járt volna a társadalom, ha valami mással töltöttétek volna az időtöket..

Mert még nincs válságban a gazdaság, de ha sokáig hagynak titeket ténykedni, akkor bizony lesz..

Válságban a termelési mód van, a termelés szervezés és irányítás, a gazdaság az nincs válságban, momentán ugyanis még van elég anyag és energia és van elég ember és tudás, hogy létrehozzuk a szükségleteinket kielégítő javakat.

Bármilyen fura vagy hihetetlen a legnagyobb veszély az emberi ismertek „fogyása”, ma már alig van ember, aki ért valamihez, aki el is tudja készíteni azt, amit használni szeretne..

Válságban a pénzügyi rendszer van, mégpedig azért, mert a pénz az valóban fogytán van, az ismeretek halmozódása következtében elért technológiai fejlődés, a termelőeszközök fejlődése következtében.

Hogy a polgári „közgazdák” nem értik, azt még megértem, szegények életükben nem hallották, és ahogy tapasztalom maguk sem vették a fáradtságot, hogy végiggondolják, mi a pénz, de lehet, hogy képességük sincs rá. Végigültek néhány szemesztert az oskolában, szorgosan magolták amit ott mondtak nekik, és most megpróbálják visszaadni azt, az eredmény mindenki számára látható, a káosz nő, minden nappal csak rosszabb lesz a helyzet.

De hogy az én évfolyamtársaim, akik ma - az utóbbi két évtized- hazai gazdasági irányításának éllovasai -és egyáltalán a volt keleti blokk gazdasági irányításának éllovasai -hol voltak akkor, amikor nekünk meséltek nagy tudású professzoraink a pénz mibenlétéről, azt nem tudom.

Miután egy jó ideje szinte külső szemlélőként figyelem saját gondolkodásomat, el kell ismerjem, hogy az ember számára amit tud, amit ért, az természetes, és általában azt gondolja, hogy ezt bárki -mindenki érti-tudja, értheti-tudhatja, hisz oly egyszerű. Amit értünk az valóban az, csak az út, melyen eljutunk oda, az gyakran hosszú és bonyolult.

A polgári és a marxi közgazdasági felfogásban a pénz mibenlétén kívül van még egy lényeges különbség, mely egyfelől azonban azonosság is. Mindkét felfogás szükségesnek gondolja a munkamegosztás jelenlegi szintjén termelés átfogó szervezését és irányítását. A polgári közgazdaság szerint ezt egy láthatatlan kéz végzi, a marxi felfogás szerint rendszerben gondolkodni képes, a feladatra képes és jól felkészített emberek.

A láthatatlan kéz nem vált be, úgy tűnik, hogy nem csak láthatatlan, hanem nincs is, mint ahogy ezt ma már ha halkan is, de rebesgetik régi hívei.

Eddig megvolnánk, de ha tovább akarunk lépni, akkor azt is meg kellene érteniük az irányításra vállalkozó önjelölt önkénteseknek, hogy mi a pénz?

E nélkül ugyanis nem fog menni..

A minap láttam egy felvételt egy japán robotról, igaz ez a minap már pár éve volt, de azóta sem tértem egészen magamhoz a látványtól. A robot „humanoid” volt, stilizált ember, fej és végtagok.

A robot atyjai igen szellemes szoftverrel látták el gyermeküket, a kicsinek megtanítottak néhány dolgot, majd ráengedték a nagyvilágra. A kis robot jött ment, és amikor valami olyan dologhoz ért, amit nem ismert fel-nem volt róla adat a memóriájában-, akkor megállt, és megkérdezte: mit látok? És ezzel egy időben továbbította az azonosítatlan tárgy képét a központi számítógépbe, ahonnan másodpercek alatt megjött a válasz, valamint, ha szükséges volt az is, hogy mire jó, hogy kell használni.

– Pont úgy mint a Mátrixban a szuper helikopter felé száguldó főhősnő, amikor elindult felé még azt sem tudta, hogy eszik vagy isszák, mire odaért profi pilóta volt..-

Szóval, akik abban reménykednek, hogy lehet, hogy a fizikai munka világából kiszorítanak minket a gépek, de majd átmegyünk a szolgáltatások és a szellemi munka világába, mint ahogy valamikor a mezőgazdaságból átmentünk az iparba, azok elkezdhetik feladni a reményt, ott sincs hely számunkra, ha használni akarjuk a gépekkel kiteljesített képességeinket.

Márpedig akarjuk, több okból is.

Egyrészt a gazdasági rendszer, melyet működtetünk, saját törvényszerűségei miatt csak akkor életképes, ha állandóan bővül az újratermelés, -ezt híják a lényeget eltakaró szakzsargonban fenntartható fejlődésnek, (ami ugyan nem lehetséges, mert egy véges rendszerben nem lehetséges végtelen fejlődés, de ez egy másik probléma), ezért nézzük állandóan izgatottan a termelésről valójában semmit sem mutató GDP adatokat. Persze az csak keveseket gondoltat el, hogy hogyan lehetséges, hogy egy ország, melynek nincs is ipari tevékenysége, gyakorlatilag zero az ipari kibocsátása, az egy főre eső GDP tekintetében az élen jár, az ipari tevékenység zömét végző ország meg sereghajtó, hogyan lehetséges, hogy leállítjuk a gépeket, visszafogjuk a termelést, -miközben emberek tömegei szenvednek szükséget, és közben meg nő a GDP. De ez megint egy másik történet…

Másrészt meg a technológiai lehetőségeink használata nélkül nem lennénk képesek annyi ember számára élelmet és az időjárás viszontagságai ellen védelmet nyújtani, a betegségeket oly hatékonysággal gyógyítani mint velük, azaz az emberiség jó része kipusztulna, ha a saját munkaerejére kellene újra támaszkodnia. – Jelzem, az emberiség egy része pusztul is, állandóan nő a nélkülözők, a szegénységküszöb alatt élők száma...

Mert mit is csinál általában egy szakember? Évekig tanul, megpróbálja nagy részét elsajátítani a saját területén addig felhalmozott emberi tudásnak, majd alkalmazza azt, legyen ez az ember bádogos vagy orvos. Egy bádogost mondjuk 16-18 éves koráig kell képezni, hogy a saját szakmája minden csínját-bínját ismerje, egy orvost mondjuk úgy 30-35 éves koráig intenzíven, onnan meg folyamatosan, mert hát az ő szakmájában bővülnek az ismeretek a bádogoséban meg már nem.

Ezért aztán a társadalom többre is értékeli az orvos munkáját, mint a bádogosét, de ez megint egy másik történet.

Viszont a gép elenyésző időkülönbséggel tanulja meg mind a két szakmát...

Nem akarom bántani szegény orvosokat, de bizony az ő szakmájuk felett is lassan eljár az idő, hisz az ő munkájukat is már jórészt a számítógépek végzik, vizsgálják az embert, elemzik, hasonlítják össze a beteg állapotát a normálissal, állapítják meg az eltéréseket, csak program kérdése, hogy a gyógymódot is meghatározzák és a gyógyszert is felírják...

A gép és az ember között az a különbség, hogy a gép csak annak a tökéletes visszaadására képes, amit „megtanult”, de arra igen , és várhatóan hiba nélkül, az ember meg erre ugyan nem feltétlenül képes, viszont maga is képes is hozzáadni a meglévő tudáshoz.

Az emberi ismeretek bővülése hozta technológiai fejlődés, melynek következtében egyre többen szabadultak fel a napi fizikai szükségleteket kielégítő monoton fizikai munka alól, valamint a komputer a szellemi munkába is bevonása lehetővé tette, hogy az emberiség egyre nagyobb része ezzel a hozzáadással foglalkozzon, ami viszont rohamos tempóban eredményezte az ismeretek, a tudás bővülését is, az emberiség a huszadik század során pár évtized alatt meg is duplázta a világról szóló évezredek alatt összegyűjtött ismereteit, soha nem álmodott életlehetőségeket és körülményeket teremtve ezzel magának.

Szóval mindazok, akik abban reménykednek, hogy majd az új kormányok munkahelyeket teremtenek és ezzel felvirágoztatják az országot, vagy majd jön az IMF és vele a Kánaán, abban jobb eséllyel bízhatnának, hogy holnap manna hull az égből, vagy nyugaton kel fel majd a nap..

A világ megváltozott, azaz mi magunk változtattuk meg, ha nem akarunk alkalmazkodni a változásokhoz, akkor minek változtattuk meg a feltételeket, ha nem akarunk élni a lehetőségekkel, akkor miért teremtettük meg őket?

Ahogy nem jut eszünkbe már, hogy lemenjünk a patakra mint Ágnes asszony, és csak mossunk és mossunk órákon át,csak hogy munkánk legyen, csak hogy dolgozzunk, hanem bedobjuk a ruhát a gépbe, és amíg a gép mos megnézzük kedvenc sorozatunkat, vagy csak gyönyörködünk a kertben, vagy törjük az agyunkat valamin, hogy hogyan lehetne jobban, úgy mi a fenéért ragaszkodunk hozzá, hogy mi véssük továbbra is a falat?

Nem értem.

Ahogy Hofinak mondta a rendőr, amikor bement érdeklődni a rendőrségre az ellopott autója után:

-Hofi elvtárs! Be van az új autója fizetve?

-Be, de miért érdekes most ez?

-Mert akkor azt kellene sürgetni, nem a régit keresni!

Nekünk is ezt kellene tennünk, az újat sürgetni, nem a régi recsegő ropogót az életünk árán is életben tartani, hanem megoldani, hogy hogyan tudjuk használni és élvezni az emberi tudás halmozódását, a technológiai fejlődés eredményeit.

Úgy mondják, hogy az őrület biztos jele az, ha az ember bár mindig ugyanazt csinálja, de mindig más eredményt vár.

Nekem úgy tűnik, hogy mi momentán az őrület jeleit mutatjuk, miközben a kis humanoid meg csak szorgosan tanul, kérdez és kérdez: mit látok?