Amit most fogok mondani, azt nem támasztja alá elismert tudományos igazolás – talán azért, mert történelmileg úgy alakult, hogy eddig a tudomány döntően férfi foglakozás volt, és az eset némi önvizsgálatot igényel, vagy csak még senki nem gondolt rá, nem tudom.
Mindenesetre van egy több évezredes megfigyelés, egy életérzés, ami vagy szájhagyomány útján, vagy sokszor némán megfogalmazatlanul, csak sugallat útján terjed anyáról leányra, de az is lehet, hogy terjednie sem kell, mert génekben kódolt ösztön, a fene sem tudja, de hogy létezik, az tény, melynek következtében mára női körökben egy igen leíró, képszerű jelző is született egy bizonyos férfi típusról: Törpenapcsi.
Nem kell magunk között definiálnunk a szó jelentését, és annak tartalmát, ha valakire ezt mondjuk, mindannyian ugyanarra gondolunk: egy alacsony férfira, aki nem tudván megbékélni a természet adta külsejével, túlkompenzál, még pedig olyan mértékig, hogy az már súlyos személyiségtorzuláshoz, önértékelési zavarokhoz vezet.
Ma mindannyiunknak módunkban áll egy ilyen férfi túlkompenzálását és személyiségtorzulását figyelemmel kísérni.
Persze ha belegondolunk van ennek a megfigyelt jelenségnek érthető, objektív magyarázata, ugyanúgy, mint minden másnak, csak az a kérdés, hogy rájövünk-e erre?
A törpenapcsi az ember kettősségéből fakad, melyet mostanában mintha kicsit feledni szeretnénk, mely szerint az ember nem csak szellem, hanem állat is, cselekedeteit nem csak az ész, hanem az ösztönök is vezérlik, ez utóbbiak viszont mindannyiunk számára felülírhatatlanul.
A lét és fajfenntartás kényszere mindannyiunkba belekódolt kényszer, az élet él, és élni akar.
Az emberiség jó ideje tölti az idejét azzal, hogy megfigyeli a körülötte élő világ párválasztási szokásait, és ezek az ismeretek vagy önmagában töltik el elégedettséggel, vagy profitál is belőlük.
De magát mintha kivonta volna e megfigyelési körből, elfeledkezve talán arról, hogy az ember is a természet része, a természet számára csak egy élő a sok közül.
Nézzük hát, hogyan cselekszik az ember a fajfenntartás érdekében.
A faj hímnemű tagjaiban a kód azonos a többi kétivarú faj hímnemű tagjainak kódjával: a lehető legtöbb magot szétszórni, a saját genetikai kódokat örökíteni. Az ember, mint állat, a gerinchúrosok törzsébe, a gerincesek altörzsébe, az emlősök osztályába, a főemlősök rendjébe sorolt élőlény.
Mint ilyennek, az utód létrehozásához két egyedre van szüksége: egy hímre és egy nőstényre.
Egy élőképes utód kifejlődésére 9 hónap szükségeltetik, egy nőstény 9 hónap alatt legfeljebb egy utód létrehozására képes, egy hím meg képes természetes úton is ennyi idő alatt akár több mint 500 utód létrehozására is.
Emiatt aztán a hímek arra kényszerülnek, hogy valamilyen módon felhívják a figyelmet magukra, hogy a nőstények velük gondoljanak a közös utód létrehozására, hogy a nőstények érdemesnek tartsák az ő genetikai kódjaikat örökíteni.
Az emberi párválasztásban ugyanis minden híresztelés ellenére a nő választ: ő dönti el, hogy kitől hagyja magát kiválasztani, aztán az vagy kiválasztja, vagy nem.
De milyen szempontok alapján választ a nő?
Mivel ő kevés utód létrehozására képes, fontos számára az utódok életképessége, és az is, hogy az utódok is elérjék az ivarérett állapotot, ami az embernél rendkívül hosszú idő.
A külső jegyek: legyen erős, és egészséges, hogy majd az utód is erős, életképes legyen.
Legyen ügyes és hatékony az élelemszerzésben, az otthonteremtésben, hogy a megszülető utód is képes legyen, és minél nagyobb biztonságban nevelkedhessen föl.
Az első választás a külső jegyek alapján történik a magas, „jó kiállású” férfiakat több nő engedi át az első szűrőn, inkább gondol vele közös utódot létrehozni, mint az alacsonyabbakkal, véznábbakkal, vagy kövérebbekkel, inkább törekszik annak a lehetőségnek a megismerésére, hogy a belső jegyek vajon alkalmassá teszik-e férfit a közös utód létrehozására, az utód közös és biztonságos felnevelésére?
Ez a szűrés tudattalanul megy végre az emberben, lévén ösztönök hordozzák, nem a tudat.
Azok a férfiak ezért, akik ezen az első szűrőn nem mennek át valamilyen módon, kénytelenek valahogy másként felhívni magukra a figyelmet, hogy ők is itt vannak ám!
És ki-ki belső értékei szerint hozzá is lát ahhoz, hogy érdemességét bizonyítsa, felhívja magára a figyelmet, lévén azért az ember nem csak állat, hanem szellem is, immár tudatosan. Aztán vannak akiknek ez sikerül, és vannak, akik e bizonyítás során átesnek a ló túlsó oldalára, a kisebbrendűségi komplexus olyan mértékben hatalmasodik el rajtuk, hogy napi 48 órában bizonyítani akarnak, hogy mindenben ők a legjobbak, nem hagyva maguknak időt arra, hogy valamiben valóban a legjobbak lehessenek.
Na ezekből lesznek a törpenapcsik, a semmihez sem értő, mindenhez legjobban értő görcsös, gyógyíthatatlan bizonyításkényszeresek, akik láttán némi tapasztalattal a hátunk mögött mi nők csak összekacsintunk, és legyintünk: ez is csak egy törpenapcsi..



Utolsó kommentek
Óvakodj a törpétől!
Óvakodj a törpétől!
Óvakodj a törpétől!
Óvakodj a törpétől!
Óvakodj a törpétől!